Győzelem Pesten, győzelem Beringenben!

Legutóbbi beharangozónk kis híján a fentivel azonos címet viselt. De az akkor még csak várt-remélt sikerekből mindkét szinten és színtéren valóság lett.

A Miskolc Steelers U19-es utánpótlás-csapata, illetve a magyar amerikaifutball-válogatott egyaránt idegenbeli győzelemmel zárta a 2019-es őszi idényt. A kis-Acélosok a hazai juniorbajnokságban diadalmaskodtak a zárófordulóban, a Budapest Eagles vendégeként nyert 20-42-re.
A nemzeti "tizenegy" (a gurulós fociból átvett megszokott kifejezést használva) Belgiumban járt, ahol Beringenben 31-7-es arányban diadalmaskodott. Ezzel Magyarország az Európa-bajnokság B-csoportjában vezető helyre ugrott; jövőre Izrael és Törökország ellen folytathatja útját. Az október 26-i sikernek részesei voltak miskolciként: Stadler Dániel (DE), Szabó Martin (CB), Jónás Máté (CB) és Károly Máté (OL).

A Steelers 19 éven aluli gárdája öt százalékos mérleget elérve (2-2) a hatodik helyen végzett; itt a folytatás egy év múlva esedékes.

Az Acélcsapat-ifi október 19-ém játszott mérkőzése teljes egészében megtekinthető a sportági szakszövetség honlapján közzétett videón, avagy cikkünk alábbi folytatásában.
A válogatott meccsről itt található összefoglaló, de maga a teljes felvétel is.





mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs