Aggod Péter: Címvédésre készülünk '17-ben!

Aggod Péter, az Acélosok offensive koordinátora szerint 2017-ben minden esélyük megvan a címvédésre, de elmondása szerint ehhez rögösebb út fog vezetni idén - derül ki a sportági szakszövetség honlapján publikált interjúból. A mafsz.org weboldalon olvasható, a szezonkezdetet beharangozó cikk teljes szövegét közöljük az alábbiakban. (Az interjú angolul is olvasható egy nemzetközi amerikaifocis site-on.)

- Címvédésre készül a csapat? Mennyi rá az esély, hiszen eddig a HFL 2012 óta íródó történetében ez még senkinek sem sikerült.
- Igen! Kijelenthetem, hogy címvédésre készülünk. Ha még ez senkinek sem sikerült, akkor még nagyobb a kihívás. Minden szezon más, nem lehet előre meghatározni a HFL-csapatok erősségét. A címvédésre megvan az esély, ahogy mondtam, de erős mezőny lesz idén is. Szerintem az Eger és a Győr jól erősített, rájuk mindenképpen oda kell figyelni.

- Sokat meglepetésként ért, hogy Száraz Zsolt lemondott még ősszel. Hogyan éltétek meg ezt?
- Zsolt lemondása elég rosszkor jött, a juniorszezon közepén, de a felnőtt játékosok keretéből kijelölt edzői team döntőig tudta vezetni a csapatot. Sajnos, a finálé nem sikerült jól, de büszkék vagyunk a srácokra, sok remek játékost neveltünk ki, akik ez évben a felnőtt kerettel folytatják a munkát.

- Ki pótolja őt?
- Jelenleg az edzéseket Meechie Eaton tartja, aki óriási tapasztalattal rendelkezik a sportágban. Amerikában az NCAA legmagasabb osztályában öt évet játszott, volt a Chicago Bears trainingcampjében és tíz éve játszik szerte a világon. A juniorszezon után erősítő és gyorsító edzéseket végeztünk, a tréningek az új szakvezetővel hatékonyabbak lettek. Egész decemberben készültünk, nem álltunk le, csak a karácsonyi időszak alatt.




- Tavaly egy nagyon erős kerete volt a Steelersnek. Idén milyen erősítések voltak vagy várhatók még?
- Szerintem ennek a szezonnak is egy rendkívül erős játékosállománnyal vágunk neki. A csapatunk gerincét az ezüstérmes juniorcsapatunk fogja adni, és ehhez érkeznek majd külföldi játékosok. Idén is láthatjuk majd a remek elkapókettőst, Troy Rice-t és A.J. Bensont, illetve defense-ben a linebacker sort erősítjük Ukrajnából. Továbbá Menczel Dániel mellé Stadler Dániel is csatlakozni fog csapatunkhoz.

- Milyennek tartod az idei mezőnyt? Lehet ugyanolyan kiegyenlített, mint tavaly?
- Szerintem ugyanolyan lesz. Szoros mérkőzésekre számítok és az fog a végén győzni, aki legjobban össze tudja kovácsolni egy csapattá a játékosait. De emellett meghatározó lesz az idegenlégiósok mennyisége és minősége. Tavaly minden mérkőzésünk a végletekig kiélezett volt, ez most sem lesz másképp. Bármelyik csapat bejuthat a rájátszásba!


Zárásként idézzük az eredeti cikk bevezető szövegét, valamint hogy a honlap miként mutatja be néhány adattal a Miskolc Steelers eddigi sikereit:
"Ukránokkal is erősített a 2016-os HFL-bajnok, emellett Száraz Zsolt pótlását is megoldotta.   
Minden szezonban a címvédő szűrére pályáznak az ellenfelek. Ebben az esztendőben a Miskolc Steelersnek fel van adva a lecke. Az elitliga 2012-es kiírása óta minden évben új győztest hirdettek. A borsodi gárda idén a Ratio Media HFL-ben próbálja megtörni ezt a sorozatot. Nagy történelmi tett lenne, mivel ha sikerülne az első helyen végezniük az acélvárosiaknak, akkor elmondhatják magukról, hogy egy vidéki csapat hamarabb védte meg a címét, mint egy fővárosi. Ehhez viszont komoly erősítésekre volt szüksége a Steelersnek. Ezt meg is lépte a klub vezetősége. A tavalyi igazolások közül Troy Rice, A.J. Benson és Menczel Dániel maradtak meg. Hozzájuk csatlakozott egy igazi magyar izomkolosszus Stadler Dániel személyében, de a Nyíregyháza Tigersből is jól ismert, nagy tapasztalattal rendelkező ukrán légió egy része is Miskolcon kötött ki."


Miskolc Steelers
Alapítás éve: 2006
Hazai pálya: Felsőzsolca, Városi sportpálya (Felsőzsolca, Sport utca 1.)
Edzői stáb: Varga Zoltán, Meechie Eaton
Igazolások: Troy Rice, A.J. Benson, Menczel Dániel, Stadler Dániel, Max Nedzelsky, Yury Nahornyak, Vitaly Melnyk, Lesiw Pavlo, Sergej Budilov
Legnagyobb sikerek: HFL bajnok (2016), Cellect Aréna Kupa aranyérem (2016), Divízió II-es bajnok (2009), Divízió I. ezüstérem (2014), Junior U19-es ezüstérem (2016)

Cikkünk illusztrációi is a mafsz.org-os interjúból származnak, fotósok: Radó Norbert és Pazár András.



mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs