Új kezekbe száll a labda, 1.

Hanász Róbert volt és lett az Acélcsapat egyik nagy idei igazolása. Egy neves elkapó az elmúlt fél évtized magyarországi amerikaifutball-életéből. Azok is hallhattak róla, akik még nem látták esetleg, debreceni színekben. Magyar bajnoki érmek, csapatbeli és egyéni sikerek fémjelzik eddigi pályafutását, amely lényegében egyidejű és párhuzamos a sportág hazai elterjedésével, népszerűsödésével. Immár piros-ezüst színekben tör újabb győzelmekre. Evégett beszélgettünk vele a közelmúltban.

- A bátyámtól kaptam a 2005-ös év elején egy szórólapot, amelyen a Debrecen Gladiators hirdette magát. Nem ismertem korábban a sportot, mégis komolyan felkeltette az érdeklődésemet. Áprilisában már részt vettem a Gladiátorok edzésein. Ott ismerkedtem meg azzal a szakemberrel, akinek a tanításai a mai napig meghatározzák a játékomat és a  felkészülésemet. A nevelőedzőmmel, Karim Trabelsivel. Ő mindig ki tudta belőlem hozni a maximumot! Jobb trénert nem is kívánhattam volna nála!

- Mennyi nehézséget jelentett azokban az időkben számodra az "amifoci" gyakorlása?
- Kezdetben még rendszeresen átutaztam Nyíregyházáról, ezért ritkábban jutottam el az edzésekre, de miután tanulmányaim miatt átköltöztem Debrecenbe, folyamatosan résztvevője lettem a tréningeknek. Az új hely egy új fejezetet nyitott az életemben, és szerencsésnek érzem magam, mert egy új sporttal és egy új csapattal együtt nőhettem fel én is. A kezdeti időszakból utólag annyit sajnálok, hogy a 2005-ös érettségi botrány miatt nem játszhattam az Uzsgorod Warriorsz csapata ellen, ahol találkozhattam volna Vasyl Jordannel és több jelenlegi csapattársammal.

Az Az "örök" csapat- és elkapótárs mellett - azaz Szabó Krisztiánnal (utóbbi bal oldalt)

- Mi hajtott idényről idényre a pályán?
- Kezdettől fogva a csapat érdekei és a társaim voltak a legfontosabbak, ez motivált az edzéseimen és ez késztetett arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Emellett úgy gondolom, hogy átitatott minden játékost a "mindent a csapatért" szellem! Ez rendkívül erős hajtóerő volt, ami igazán büszkévé tett, hogy a Gladiators csapatának tagja lehetek!
A megfelelő nevelésnek köszönhetően 2006-ban, kezdetben a segédedzői pozíciót, hetek múlva a junior- és utánpótláscsapat felkészítését is rám bízták. Ezt a feladatot a klubnál töltött időm végezetéig folytattam.  2006-ban az első induló turnussal kezdtem meg tanulmányaimat Budapesten, aminek végeztével 2007-ben sikerrel tettem le az amerikaifutball-edzői vizsgát.

- Idővel tehát feltűntél a partvonal mellett is, nem csak a pályán.
- Záróvizsgaként részt vettem az első amerikaifocis edzőtáborban, edzőként, Dunaújvárosban, 2007-ben. Még egy évvel korábban a vitatott II. Hungarian Bowl döntőjét követően jelen lehettem az első nem hivatalos Pro Bowlon, amelyet a Sziget Fesztivál keretein belül rendeztek meg. Utána ugyancsak tagja lettem az első hivatalos Pro Bowl-keretnek is. A 2008-as All Star Gála keretébe is bekerültem, ezen a találkozón azonban a klubcsapaton belül kezdődött viszályok miatt utóbb, sajnos, mégsem képviselhettem a Gladiatorst. A 2007-es juniorbajnokságot követően fél évet töltöttem Kanadában, ahol közvetítők által sikerült a torontói egyetem felkészülési időszakban lévő csapatának edzéseihez becsatlakozni. A kint eltöltött idő alatt rengeteg mindent tanultam és lestem el, ami nagyon hasznosnak bizonyult számomra az ezt követő időszakban.

- Mostani miskolci csapattársaddal már régóta együtt fut a pályátok.
- Matyival (Szabó Krisztián - a szerk.) 2006-ban a II. Hungarian Bowl után találkoztam először.  Kezdetben még ő dobálgatta nekem a labdát, főleg edzéseken, később átállt ő is a labda "érkezési oldalára", de játszott még 2007-ben az általam vezetett juniorcsapatban irányító pozícióban is. A játékon kívül is megvolt mindig a közös hang és érdeklődés. Ő képviseli számomra még azt a fajta szellemet és erőt, amit a régi Gladiators játékosai hordoztak magukban, és ami egyre ritkábban fellelhető manapság. Sajnos! Nélküle a játék sem lenne ugyanolyan! A Gladiatorsnál 2008-ban végbement változások következtében elkerültünk a csapattól. Még ebben az évben fel szerettem volna éleszteni a Black Army csapatát közel húsz fővel (a Gladiators alapításával egy időben két csapat létrehozására volt próbálkozás Debrecenben, de azok végül tagjai egyesítették erejüket - a szerk.), mindez toborzást és pár heti edzést követően abbamaradt, a volt csapathoz fűződő szerződések és a nem túl békés elválás eredményeképp. A sikertelen próbálkozás nyomán felkéréseket kaptunk több csapattól is, próbajátékon is voltunk, de végül örömmel fogadtuk el a Tigers felkérését, amiben nem titkoltan nagy szerepe volt Jordannek, hiszen igencsak tetszett nekünk a játéka és szerettünk volna egy olyan kaliberű irányítóval együtt játszani, mint ő.

- Hogy alakult a nyírségi történet?
- Nagy várakozással tekintettem a nyíregyházi szereplésem elé! A korábban megszokottaktól eltekintve itt úgy készültem, hogy csak a játékkal kell majd foglalkoznom. Rövid idő után kiderült, hogy aktív segítőként is számít rám a csapat. Az akkori vezetőedző és elnök külföldre távozását követően magára maradt a csapat edző szempontjából. Az első közös szezonunk így telt el. Még 2009-ben volt szerencsém az akkor hazánkban tartózkodó amerikai edzők körútjának szolnoki edzésén részt venni. A 2010-es évben pályaedzői és elemző munkát végeztem, valamint elméleti edzéseket is tartottam a csapatnál, majd az év végén benyújtottam a vezetőségnek egy vezetőedzői végrehajtási tervet, amelyben megpályáztam a pozíciót. Ezzel utóbb meg is bíztak. Még ugyanebben az esztendőben felkérést kaptam Jordanéktől, az Ungvár Lumberjacks csapatától, hogy szerepeljek náluk az ukrán bajnokságban. Örömmel fogadtam el! Két mérkőzésen tudtam játszani Ukrajnában, ezeken két touchdownt szereztem, sajnos, a döntőbe jutásért vívott mérkőzést elveszítettük, de így is hatalmas élmény volt számomra a külföldi kaland. A folytatásban, újra Nyíregyházán, 2011-ben edzői munkámban nagy segítségem volt Bora Tamás, aki a védelem vezetésével járult hozzá ennek az időszaknak a sikerességéhez. Hatalmas büszkeség számomra, hogy a Gladiators csapata felkért, hogy a szezonzáró mérkőzésükön segítsem ki őket, mivel az edzőjük nem tudott részt venni a találkozójukon. Ezen a bajnoki meccsen veszítette el a debreceni alakulat a két éve tartó nyeretlenségét. A hajdúsági városban a nyár végén rendezett edzőtáborba meghívást ugyancsak kaptam, ahol ismét mint edző vehettem részt.

- Ám Nyíregyházán hamar nem várt konfliktus alakult ki...
- Még 2011 őszén csapatunk kiegészült miskolci légiósokkal (az azóta Renegades néven bajnokságba nevezett csoportból - a szerk.), amely fúzió sikereit követően a korábban Borsodban dolgozó amerikai edző lett a Tigers vezetőedzője a kvöetkező szezonra. Ekkor, elvi összeférhetetlenségek miatt, az edzői munkától visszavonultam. Ebben az évben a Tigersszel szerepeltünk a CEI-ben (Közép-Kelet-Európai Interliga - a szerk.), emellett párhuzamosan lehetőségünk nyílt a Divízió II-ben a Gladiators csapatánál is játszanunk, amit Matyival ki is használtunk. A CEI-siker nyomán számos változás történt a Tigrisek körül, ezután a csapat ismét rám bízta a vezetőedzői pozíció betöltését. Az ősszel rendezett I. HFL bajnokságon való részvételt a vezetőség anyagi nehézségek és egyéb gondok miatt visszamondta, a döntés következményeképpen pedig a liga, komoly, előre nem várt szankciókkal sújtotta a csapatot. A legjelentősebb az volt, hogy nem szerepelhettünk magyar bajnokságban a 2013-as őszi HFL-ig. A legnagyobb fejfájást mégsem ez okozta! Balogh Gyula, az egyesület elnöke a megsokszorozódott itthoni és külföldi munkája miatt nem tudta a továbbiakban vállalni az feladatot, s a poszt a betöltésére engem tartott a legmegfelelőbbnek, s felkért, vállaljam el. A "mindent a csapatért" szellemtől vezérelve igent mondtam és igyekeztem a korlátozott lehetőségekből a legtöbbet kihozni, minél több helyre eljuttatni a csapatot, vagy éppen házhoz hozni a leküzdendő akadályt. Mindemellett a marketingfeladatokra is nagy hangsúlyt fektettem. Az elnöki korszakomra nem tekintek vissza csalódottan, meghoztam a kellő döntéseket és végigcsináltunk sok mindent, amiket akkor és úgy láttam a legjobbnak. Ezekért vállalom a felelősséget, ma sem tennék másképp. Az év végén mindazonálta a csapat döntésére reagálva, azt jóváhagyva lemondtam elnöki és vezetőedzői pozícióimról. Pusztán játékosként készülve terveztem a 2014-es szezont a Tigersnél, mindaddig, amíg a Steelers csapata meg nem keresett és fel nem világosított, hogy az irányítónk is a ezüst-piros színt ölt magára az idei Divízió I-es szezonban. Megkérdezték, lenne-e kedvünk Matyival ebben a szezonban is vele játszani. Az egy hét gondolkodási idő sem kellett. Pozitív és negatív érvek is álltak mindkét oldalon. Átrágtuk a dolgot Matyival, beszéltünk a "régi" Tigrisekkel is, mert nem szerettünk volna ellenszenvet kiváltani a döntésünkkel, és az éves előtervezésből kiindulva is így cselekedtünk a legjobban!
Az idei szezont már mi is acélosként kezdhettük és mindent igyekszünk megtenni, hogy komoly sikert érjünk el közösen!

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs