Interjúsorozatot indítottunk, amelyben azokat a csapatokat és vezetőiket igyekszünk közelebbről bemutatni, amelyekkel-akikkel tavaszi "hadjárata" során találkozik a Steelers. Ha nem is a magyar amerikaifutball-szcéna egészét, de legalább idei ellenfeleinket ismerjük meg jobban, nézzünk a hírportálok szimpla meccseredményei, a bajnoki tabellák "mögé" kicsit. Az apropót értelemszerűen az egymás elleni meccsek szolgáltatják.
Harmadik a sorban ennek megfelelően az április 30-i rivális, a Budapest Titans, és vezetőedzője, Kollár Balázs.
- Mikor és milyen körülmények között lettél vezetőedző? Milyen elképzelésekkel vágtál bele a feladatba, mit sikerült valóra váltani belőle, és mi az, ami esetleg még várat magára?
- A Wolves 2-es csapatának edzőjéül 2005-ben kértek fel, s bár félelmekkel telve és magamban sem biztosan kezdtem neki a feladatnak, nem bántam meg. Az az év nagyon sűrűre sikeredett, ha jól emlékszem, hétfő-szerda-pénteken a Wolves 1-ben játékos voltam, kedd-csütörtökön edzést tartottam a 2-nek és ebből adódóan mindkét csapat mérkőzésein részt kellett vennem. Itt rengeteg barátot szereztem, akikkel továbbra is tartom a kapcsolatot, vannak, akik mostanra edzők lettek, vannak, akik más csapatokban játszanak. 2007-ben a sors a mostani csapatomhoz sodort, amelyet akkor BBK-nak hívtak.
Az elképzelésem mindig egy sikeres csapat létrehozása volt. Korábban csak a felnőttekkel foglalkoztam, két éve már a fiatalokkal, ifikkel is.
Mindig fejlődöm, változom én is, és ennek megfelelően a célok súlypontja is változik. Most egy ifikre alapozott egységes játékállomány létrehozása a célom, a három évvel ezelőtti mélyponthoz képest folyamatosan fejlődik a csapat, minden évben picit előrelépünk, de szomorúan tapasztalom, hogy nem a magam elé állított léptékben. Tavaly kezdtük meg egy passz-orientált csapat létrehozását, ami nekem is, a srácoknak is új, ezért most tanuljuk-tapasztaljuk meg ennek erősségeit és gyengeségeit. Idénre kezd beérni a dolog és rendelkezünk is az ehhez a játékhoz szükséges adottságú és képességű játékossal. De továbbra is keressük, képezzük a nélkülözhetetlen elkapó-állományt.
(fotók: Góguczné Pierog Adrienn, vagyis "adri";
a képeken az interjúalany rendre napszemüvegben látható, mint mondja,
anélkül nem fotóztatja magát, "mert mindig mosolyog a szemem")
- Maradjunk még a személyes résznél, de menjünk vissza az elejére.: te magad hogyan, miként kezdted anno az ismerkedést a sportággal? Milyen volt az egykori játékos-pályafutásod?
- A sporttal való viszonyom egy nagyon hosszú történet. Még 1990-ben kezdődött, és innen is rengeteg ismeretség-barátság adódik. A teljeség igénye nélkül a mostani "nagyok" közül: Boda Gábor, Rácz Vilmos, Paczuk László, Terdik László, Farkas Géza, Péter Csaba, Bíró Gyula, és sorolhatnám még. Tömören: CB-ként kezdtem, majd FS, később sokáig RB, végül "levezetésnek" LB-ként játszottam, mert voltam olyan önző, hogy játékos-edzőként megengedtem magamnak ezt a posztot. Aztán a 2008-as évet már csak mint edző kezdtem meg. Rengeteg nagy élményem van, most csak azt szeretném elmondani amit a srácoknak is el szoktam mesélni.
A kilencvenes években egy Bécs-kupán játszottunk a Vienna Vikingsszel, és ekkor láttam élőben NFL-játékosokat, megadatott nekem, hogy játsszak ellenük. Nagyok voltak, nagyon nagyok, mint az istenekre úgy néztem rájuk. Akkor mint cornerback játszottam és a Bengals irányítójának sem volt befejezett passza rajtam... Játszottam ellenük és láttam, ők is emberek.
Aztán elmesélem egy másik, nem annyira szép élményemet is a srácoknak: amikor Tirolian Raiders ellen játszottuk a döntőt, és mit éreztem. Felálltunk, nagynak erősnek éreztem magam, néztem az ellenfél kicsi, gyenge és szemtelenül fiatal játékosait, biztos voltam a győzelemben. Running backként megtapasztaltam, hogy 17-18 éves 70-80 kilós LB-ket is lehet és kell alkalmazni, állandóan a lábamon csüngtek már a vonal előtt, gyorsak voltak és képzettek, tudták a feladatukat, és ez az, ami fontos.
- Hol tart jelen pillanatban a Titans?
- Folyamatos fejlődésben; vannak biztató jelek, de sajnos vannak visszalépések is, azt hiszem, ezek a visszalépések, például játékosok elvesztése, okozzák azt, hogy nem tartunk ott, ahol szeretném. De lassan és biztosan fejlődünk.
Egy kulcsmérkőzést vesztettünk el Miskolcon, de igyekszünk tanulni a hibáinkból és kiküszöbölni ezt a csorbát, hisz még két mérkőzés előttünk van.
- Milyen nehézségekkel kell ez idő szerint szembenézni az egyesület működtetése, szinten tartása, avagy továbbfejlesztése terén?
- A képlet szinte mindenhol ugyanaz: pénzügyi gondok, játékosállomány, és így tovább. Vidéken és Budapesten, ahogy hallom, kicsit mások a problémák de szerencsére nekem szinte csak a szakmai dolgokkal kell foglalkoznom - és ha így alakul, hogy csak azzal kell foglalkoznom, akkor lennék boldog -, viszont öröm volt látni, hogy a Steelersnél sikerült egy fegyelmezett, nagy játékosállományú focistacsapatot létrehozni.
- Optimistán avagy inkább óvatosan tekintesz az amerikaifoci magyarországi továbbfejlődése elé?
- A magam részéről optimista vagyok, mert láttam a tavalyi ifibajnokságot és örömmel töltött el, hogy sok csapat sok játékosa felszabadultan jó szoros mérkőzéseket játszott, és voltak csapatösszefogások, ami nekem szimpatikus. És itt már egy kicsit sírnom is kell, mert fáj, hogy miért kell valamin változtatni, ha működik. Most fel sem merült a 9 fős ifibajnokság a lehetőségek közt, pedig itt az offensive falmunkán kívül szinte minden ugyanaz, mint a nagyoknál, és nem ró a csapatokra felvállalhatatlan terhet. Mivel nem látom hogy mi vezetet a kiírásban a 7, illetve 11 fő meghatározására, ezért nem is értem azt.
Korábban az álmodozás zavart a Ligában, az, hogy álmaikat várták el a csapatoktól anélkül, hogy a háttérnek utánamentek volna. Valamint a "hívatalnokosdi". Egy alapvetés szerintem, hogy a szabályok a csapatokért vannak, hogy egyenlő eséllyel védjék minden csapat érdekeit, és nem azért, hogy borsot törjenek a csapatok orra alá. Most úgy látom, kezd egy arany középút kialakulni, és kezdenek a csapatok is összefogni; látom a csíráját ennek az összefogásnak.
- Mit tartasz a sportág legfontosabb jellemzőinek, vonzerejének?
- A csapatépítés erejét, egy közösséghez tartozás erejét, a kemény, embert próbáló feladatokat, ahol a játékosoknak saját félelmeikkel, fájdalmukkal és nem kevés szellemi erőpróbával is szembenézhetnek.
A fiatalok nagyon "férfiasnak" tartják ezt a sportot, és az NFL révén a médiavisszhangja is nagyobb, viszont az indulás egy relatíve költséges beruházás a család számára, ami sok fiatalt elriaszthat ettől a sporttól.
- Már utaltunk rá, hogy van véleményed a szövetségről, azaz a sportági irányítás magasabb berkeiről. Ne hagyjuk ennyiben a témát.
- A szövetség mint hivatal egy mindig támadható mumus, de alapvetően jó, hisz szabályozott keretek közt tudja tartani viszonylagosan ezt a - néha ellenérdekelt - csapatok alkotta közösséget. Keretet ad.
A korábbi konferenciákon is látszott, hogy sokszor mindenki mondja a magáét anélkül, hogy meghallgatná a másikat. Meg kellene a csapatoknak is hallgatniuk egymást, és közösen, akár személyes "kiscsoportos" megbeszéléseken jobban érvényesíteniük a közös akaratukat; ha van ilyen.
De alapvetően a játékosok, az edzők, a segítők a maguk örömére csinálják ezt az egészet, és ezért tisztelik egymás munkáját, a befektetett energiát. Úgy látom, egy egészséges rivalizálás van a klubok közt, de ennél semmi több és ez örömmel tölt el.
- Végül ne maradjon szó nélkül a Titánok idei borsodi vendégeskedése sem. Hogy láttad az április 30-i derbit a kispadról, a pálya széléről?
- Egy jó mérkőzésen szenvedtük vereséget egy jó csapattól. Mind a mérkőzés előtt mondtam, mind utána fenntartom azt, hogy akár alakulhatott volna ez máshogy is... Mi fegyelmezetlenek és dekoncentráltak voltunk, így pedig nem lehet egy csapat sikeres. Összesen három nagy játékot is engedett a speciális csapatrész és a védelem.
A támadók meg biztos első - két yard - és goalból sem tudtak pontot szerezni a buta szabálytalanságok miatt. Szépen felkészült a Steelers-védelem ellenünk és nem igazán sikerült időben reagálnunk rá. A fegyelmezettséggel és összetartással sikerült ezt a győzelmet kivívni a hazaiaknak.
