aktuális

Cheerleading: új lányokat várunk

Légy te is pompomlány! - szól a Steelleaders csapatának toborzó felhívása. A Steelers cheerleader szakosztályát vezető Molnár Ágnes jutatta el honlapunkhoz az alábbi sorokat.

10. 09. 01.

Táboroztak "kis-Acélok" és a tigriskölykök

Előbbi névcsökevénnyel két évvel ezelőtti alakulásuk idején a Steelers juniorcsapatát illettük, utóbbi pedig a Nyíregyháza Tigers utánpótlására illik rá. A közelmúltban, bajnoki szereplés céljával létrehozott közös együttes a legutóbbi hetekben már gyakorolt együtt, a szeptember 19-i szezonnyitányra irányuló felkészülés azonban legérdemibb szakaszába azzal lépett, hogy a srácok teljesítették múlt hétvégén a tavalyihoz hasonlóan megszervezett edzőtábort. A helyszín most is Bükkszentkereszt volt, az időtartam két nap (szombat-vasárnap), a létszám pedig közelítette a három tucatot, amelynek harmadát a nyírségiek adták, nagyobbik hányadát pedig a borsodiak. Közel két napon át zajlott tehát a folyamatos tréning, amelyet nem kevesebb, mint négy edző vezényelt, beleértve az erre az alkalomra Száraz Zsoltiék segítőjéül szegődött Iowát (Imricskó Péter, a nagycsapat RB-ja, aki éppenséggel a futó posztra aspiráló ifjú utódokkal foglalkozott). A első napi programot színesítette, hogy a miskolci egyesület elnökségének képviselői is meglátogatták a tábort - Balogh Gyula, a Tigers vezetője is elkísérte az övéit a Bükkbe -, a másodikét pedig egy, néhány vállalkozó kedvű, felnőtt steelerses bevonásával megrendezett "éles" egymás elleni játék.

tovább
10. 08. 23.

Beindult a nyírségi-borsodi közös tréning

A létszámbeli aránytalanság okán a Tigrisek azok, akik az együttes junioredzésekre Miskolcra látogatnak a következő időszakban. A nyitányt a legutóbbi szombat jelentette, amikor is tucatnyi ifijátékossal érkeztek a Szentpéteri kapuba a nyíregyházi kollégák, velük együtt lett 36 fős az aktuális létszám, s a srácok kora délelőttől késő délutánig gyakoroltak, tematikus csoportokban. Míg Száraz Zsolt Steelers-edző és Balogh Gyula, a Tigers elnöke a papírmunkát intézték - mint ismeretes, a Miskolci Acél Tigrisek évre keresztelt csapat a Miskolc jogán, de a nyíregyháziak státuszában nevezett a 2010-es juniorbajnokságra, és névleg a mieink szerepelnek kölcsönben náluk az ősz folyamán -, addig Bora Tamás az offense és Márton Tibor a defense gyakorlását irányította.
Mostanra kiderült, nincs akadálya az eltervezett bükkszentkereszti edzőtáborozásnak sem, ami e hétvégén következik, szombaton és vasárnap. Aztán szombatonként folytatódnak a közös edzések, Miskolcon, míg hét közben ki-ki otthon tréningezik, természetesen az együtt megbeszéltek szerint (a playbook alapját, úgy tudni, a Steelers idén tavasszal a felnőtteknél alkalmazott taktikai tárháza adja.)

tovább
10. 08. 18.

Harcra készek az "Acél Tigrisek"!

Szeptember végén indul a juniorszezon, s bár nem kis nehézségeken túllendülve, de a Steelers utánpótlás-korosztálya is képviselteti magát a versenysorozaton, akárcsak tavaly. Kisebbrészt létszámproblémák, nagyobbrészt anyagi okok miatt az a megoldás született, hogy Miskolc és Nyíregyháza klubjai összefognak és közös csapatot indítanak. Nemrég lezajlottak az ezzel kapcsolatos előzetes egyeztetések, megszületett a kölcsönadási szerződés, aminek nyomán 31 steelerses kerül névleg a Tigershez, ugyanakkor a tucatnyi nyírségi játékossal kiegészülő keret Miskolci Acél Tigrisek (röviden: Acéltigrisek) név alatt fut neki a bajnokságnak. (A manőver mindkét elemének technikai, adminisztratív oka van.) A költségek felezve, illetve logikusan oszlanak  majd meg a felek között - a remélt dicsőség pedig mindenképp közös lesz; "dupla" öröm. Részben együtt edzenek majd a felkészülés időszakában, részben külön. Az első teljes létszámú gyakorlás napja e hét szombat; a jövő hétvégén pedig edzőtáborba vonulnak a fiúk, Bükkszentkeresztre, az összecsiszolódás érdekében.
A bajnokság nyitómeccse az Acéltigisek számára jelen állás szerint szeptember 19-én következik, a csoportokra osztott* sorozatban elsőként a jászberényieket fogadjuk - akik, nem úgy mint tavaly, a szolnokiakkal vegyesen, hanem önállóan indulnak -, majd a második hazai alapszakaszi meccsen az egrieket, két hétre rá. Újabb két hét múltán Debrecenbe utazunk, végül Szolnokon zárjuk ezt a stációt. További mérkőzések az elért eredmények függvényében.

tovább
10. 08. 10.

A Steelers a tévében

Szomorú apropó kellett hozzá, de ha tetszik, ha nem, Rajmi elvesztése adta az apropót, hogy mindkét nagy országos kereskedelmi adó szenteljen néhány percet az amerikaifutballnak és a sportág miskolci reprezentánsának. Miután a bulvármédia felkapta Rajmi halálának hírét, a temetés utáni keddre mind az RTL Klub, mind a TV2 stábja bejelentkezett: felkeresnék a családot is, de szívesen beszélgetnének az egyesület részéről is többekkel (ha már a szezonnyitányra készülő juniorok edzését jelenleg nincs is módjuk lefilmezni).

Az elkészült riportok a mai, augusztus 10-i esti műsorokban lesznek láthatók, legjobb tudomásunk szerint a TV2 19.30 18.30-as kezdésű Híradójában, majd az RTL Klub Fókusz című műsorában mintegy másfél órával később (20.05).
UPDATE: A Tények-anyag lement, a Fókusz-beli másnapra halasztódott.

tovább
10. 08. 03.

Tompa Rajmund #40 (1991-2010)

 

tovább
10. 07. 29.

Az egyetemi esőnap augusztus 8. lett

Mint előbbi cikkünkben kénytelenek voltunk jelezni, a beharangozott júliusi fellépés elmaradt, merthogy maga az otthonául rendezvény is. A koncertekkel színesített egyetemi kulturális-szórakoztató esemény időközben új időpontot kapott: az "esőnap" augusztus 8-a lett. Ergó, ekkor láthatják az érdeklődők az ígért amerikaifutball-produkciót is. A srácok (és a lányok) addig tovább gyakorolják a koreográfiát.
Kattintás után a "Lakás-Sor SHOW-ló" hivatalos ismertető anyagából idézünk, kedvcsinálóul.

UPDATE: Steelers-szurkolók, figyelem!
A Steelers drukkereinek kedvezményt kínál a rendezvény szervezője. A helyszínen 2990 forint a jegy ára, ha bemutat egy, a Szuperinfóban vagy Észak-Magyarországban megjelent hirdetést és azt mondja, hogy Steelers-rajongó - akkor ajándékba kap egy kísérőjegyet! Így 1500 forint/fő a belépő ára!

tovább
10. 07. 24.

Koncertek között, tojáslabdával - ELMARAD!

UPDATE: a vasárnap reggeli rossz időjárásra tekintettel, információink szerint, az alábbi rendezvény szervezői a halasztás mellett döntöttek. Egyelőre nem ismert a majdani új időpont.

Családi programra és rockkoncertekre várják az érdeklődőket vasárnap délután, illetve este a Miskolci Egyetemre. A sportpályán tartandó, "Lakás-sor-Show-ló" fantázianevű eseményen fellép a Miskolc Steelers is, a Steelleaderekkel egyetemben, és műsorukról a tervek szerint a Digi TV promóciós filmet forgat.
A koncertek közül az ajánló cikkek SP-t, Tabáni Istvánt és a Hooligans együttest emelik ki; a további programok között - délután 2-től kezdve - olyanok szerepelnek, mint ugrálóvár, kreatív sátor, arcfestés, óriáscsúszda, akrobatikus rock and roll bemutató, stand up comedy, a látogatókat ezenkívül ajándékok és nyereménysorolások várják. (Fődíjként például lakást lehet nyerni.) Aki jelen van, a Borsod megyei árvízkárosultak megsegítéséhez is hozzájárul (jegyvásárlásával).

A lényeg, persze, egy miskolci amerikaifoci-rajongó számára, hogy a Steelers erre az alkalomra összeállított és begyakorolt bemutatóját láthassa!

tovább
10. 07. 19.

Hogy lett Steelers a Steelers?

A klubnevek eredetéről készített pár hónappal ezelőtt érdekes összeállítást az amerikaifutball.hu weboldal: a témát az NFL-csapatok adták. A cikk sikerén felbuzdulva a szerző-oldalgazda nekivágott, hogy hasonló adatokat, visszaemlékezéseket, érdekességeket gyűjtsön a sportág hazai változatáról és művelőitől is. Miért Rozsomákok a jászberényiek, Farkasok a pestiek és Denevérek a szegediek? Ki találta ki és miért, hogy a kétszeres bajnok győriek Cápák néven arassák sikereikt határon belül és túl? Nyilván kevesebb a rejtély abban, hogyan lettek "Katonák" a szolnokiak, "Bulldogok" az újpestiek, "Koronázók" a fehérváriak. És persze, mi miskolciak is pontosan tudjuk, hogy a Steelers, azaz Acélosok (avagy "Vasas", "Kohászok") név mennyire illik az itteni sportkultúrába.

tovább
10. 07. 19.

Irányítónk példaképekről, Pakisztánról, baseballról

Az egyik legjobb Magyarországon szereplő amerikaifutballista - tartják sokan, évek óta Joe Selmserről. Két éve is kivette a részét az akkori szép eredményekből, idén is a Div. 2-es bajnoki címből. De ettől függetlenül, önmagában is érdekes, hogyan kerül egy fiatalember a tengerentúlról hazánkba, vajon mivel foglalkozik "civilben", miért focizik, ha már itt van, melyek a kedvenc posztjai és NFL-játékosai. És a munkahelyén, egy nagy cég vezetői irodájában hétköznap délelőtt vajon öltönyben ül? (Vagy ott is sisakban, szuszpenzorban...)

tovább
10. 06. 30.

Kitört a vakáció, ám zajlik az őszi készülődés

Múlt pénteken hivatalosan lezárult a 2010-es tavaszi, vagy más szóval felnőtt bajnoki idény. Az elsőség megünneplésén túl van a csapat, a vezetés pedig azon dolgozik, hogy a 2011-es szezonra irányuló felkészülést hogyan tegye optimálissá. Őszi edzőmeccsek, vagy inkább jövő év elejiek? Aréna-kupákon való részvétel a november-február közötti téli időszakban? És mindez hogyan harmonizál, avagy ütközik a most őszre tervezett juniorbajnoki szerepléssel? Nehéz kérdések, annál is inkább, hiszen utóbbi versenysorozatról egyelőre konkrétumot nem tudni - szeptember és november között hány meccs, hány foglalt hétvége -, ráadásul ami egyik oldalról örvendetes, nevezetesen hogy ebben az esztendőben egész sor fiatalt épített be az edzői stáb a nagyok keretébe, a másik oldalról nehézség: nehéz jelen pillanatban élesen különválasztható felnőtt és utánpótlás csapatról beszélni. Márpedig úgy lehet "egyszerre" juniorbajnokikat és edzőmérkőzéseket játszani...
Amire előbbit illeti, lehet hogy a szakmailag sem teljesen egyértelmű célkitűzés - legalábbis vannak érvek mellette, ellene egyaránt - idejekorán meghiúsul. Jelen állás szerint az egyesület akkor tudja vállalni a 18 év alattiak versenysorozatára szóló nevezést, majd a versenyeztetés biztosítását, ha maguk az érintettek, a játékosok (illetve, korukra tekintettel: szüleik, családjuk) a korábbinál nagyobb arányban veszik ki a részüket a költségek fedezéséből. Külön-külön is százezres tételek ugyanis a nevezés, az utaztatás, a hazai meccsek rendezése, mentővel, egyebekkel. A klub gazdálkodásában pedig értelemszerűen a prioritást az "egyes" számú gárda, tehát a Miskolc Steelers nevet viselő felnőtt keret fenntartása jelenti; ne feledjük, mostantól már egy jóval nagyobb kihívásokat jelentő első osztályú - 2011-es - évadra kell készülni, a szó minden értelmében, azaz nem csak sportszakmailag, de gazdaságilag is.

tovább

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu):

Hétfő-szerda-péntek du. 5-től 8-ig (junior: hétfő-szerda; utánpótlás: hétfő-szerda 4 óra)
Augusztus 16-ig nyári szünet!

A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

bajnokság

2010, Divízió II


Steelers
W

6
L

0
point

206:59
Enthroners 4
2
169:34
Raptors 4
2
95:55
Eagles 3
3
105:91
Mustangs 3
3
79:123
Cowboys 2 1
5
86:197
Wolves 2 0
6 31:214

mérkőzések

2010, Divízió II programja

4.4. Miskolc Steelers - Békéscsaba Raptors 27-0

4.17 Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 19-21

5.2. Miskolc Steelers - Budapest Cowboys 2. 44-21

5.22. Tata Mustangs - Miskolc Steelers 0-34

5.29. Budapest Eagles - Miskolc Steelers 19-28

6.13. Miskolc Steelers Budapest Wolves 2. 52-0

A miskolci mérkőzések helyszíne a népkerti (salakmotoros) Volán-pálya.

2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs