Oldal: 1 / 2

Re: steelers

HozzászólásElküldve: kedd feb. 12, 2013 3:50 pm
Szerző: wmitty
Csak néhány pontosítás engedtessék meg, az olvasók/szurkolók félrevezetésének elkerülése végett.

- a gratulációt köszönjük, most is, mint mindig
- a történetnek csakis egyoldalú olvasata van: az, ami történt
- "másik fél" nem létezett a tárgyalt időszakban: csak a Miskolc Steelers
- illetve a csapat egy részéről utóbb kiderült, hogy ők "másik félként" tekintenek magukra, sajnos
- a városnak volt egy amerikaifutball-klubja, nem is volt életszerű, hogy egy megyeszékhelynek több legyen, ennek ellenére játékosok egy csoportja összeszervezkedett, hogy ezt az egyetlen klubot lehetetlen helyzetbe hozzák, tehát a megszűnését eredményezzék - ez azonos "a miskolci foci tönkretételének" szándékával
- a sárdobálás érthetetlen, én magam is nap mint nap megdöbbenek, hogy akik ártottak, ártani próbáltak, továbbra sem nyugszanak; mintha az önnön lelkiismerettel való vívódás törne ki indokolatlan agresszivitásban
- kompromisszum-készségnek én nyomát nem láttam, pedig ott voltam és figyeltem
- "ők tehetnek mindenről" hozzáállás: nincs másféle hozzáállás - a Steelers megmentői vannak, és az elhagyói
- azt hiszem, azok, akiket a hangadók magukkal rántottak ebbe a rosszízű kalandba, többségükben sem akkor nem tudták, minek lettek a (megengedem, valamennyire jóhiszemű) részesei, sem azóta nem tudták meg; hibájuk, hogy nem is akarták

Ezzel együtt köszönjük a hozzászólást.


Benő(ke) írta:Gratulálok a cikkhez... "A nagy Steelers-mese nem ért véget"
Ismét sikerült TELJESEN egyoldalúlag leírni azt, hogy a kiválásról CSAK a játékosok tehetnek. Mintha mi ok nélkül egyik percről a másikra döntöttünk volna úgy, hogy viszlát...
Az meg hogy ez mindünket úgy állít be mint akik a miskolci foci ellen akartak tenni.. Nevetséges. ;) A döntésünk okkal volt, nem csak úgy, mert épp ez jutott eszünkbe. Azt a csapatot KÉNYSZERÜLTÜNK ott hagyni amit MI alkottunk, főként játékosok még anno.
És csak hogy tudjátok, nem mindenki akart kiválni az első pillanattól kezdve, voltak sokan akik hajlottak a kompromisszumra, viszont arra a bizonyos gyűlésre a másik fél már egy kigondolt tervvel jött le, semmi kompromisszumra nem voltak hajlandóak. Amivel mi nem értettünk egyet, mivel a fejlődésben nem akartunk visszalépni. Így SAJNOS, csak ez a megoldás maradt...
Én már nagyon unom ezt a sárbodálást és az "ők tehetnek mindenről" hozzáálást... Csak ezért írok most ide.

Üdvözlettel, Benő

Re: steelers

HozzászólásElküldve: szer. dec. 19, 2012 2:15 pm
Szerző: Benő(ke)
Gratulálok a cikkhez... "A nagy Steelers-mese nem ért véget"
Ismét sikerült TELJESEN egyoldalúlag leírni azt, hogy a kiválásról CSAK a játékosok tehetnek. Mintha mi ok nélkül egyik percről a másikra döntöttünk volna úgy, hogy viszlát...
Az meg hogy ez mindünket úgy állít be mint akik a miskolci foci ellen akartak tenni.. Nevetséges. ;) A döntésünk okkal volt, nem csak úgy, mert épp ez jutott eszünkbe. Azt a csapatot KÉNYSZERÜLTÜNK ott hagyni amit MI alkottunk, főként játékosok még anno.
És csak hogy tudjátok, nem mindenki akart kiválni az első pillanattól kezdve, voltak sokan akik hajlottak a kompromisszumra, viszont arra a bizonyos gyűlésre a másik fél már egy kigondolt tervvel jött le, semmi kompromisszumra nem voltak hajlandóak. Amivel mi nem értettünk egyet, mivel a fejlődésben nem akartunk visszalépni. Így SAJNOS, csak ez a megoldás maradt...
Én már nagyon unom ezt a sárbodálást és az "ők tehetnek mindenről" hozzáálást... Csak ezért írok most ide.

Üdvözlettel, Benő

Re: steelers

HozzászólásElküldve: hétf. szept. 13, 2010 5:47 am
Szerző: Shrek
Jászberény Wolverines vs Budapest Cowboys Junior meccs

http://www.movshare.net/video/algy400gdnlg1

Ha valakinek nem játsza le mert csak feketeséget ad be akkor jobb klikk és lejátszás.

Lehetséges a codec-ek és a megfelelő divx web player hiánya is

Hotfile: http://hotfile.com/dl/37666325/5fa2173/Div...0.1.11.rar.html
Rapidshare: http://rapidshare.com/files/375199481/DivX...ld_1.0.1.11.rar

A program telepítése, aktiválása, regisztrálása:

1. Ha tömörítve van az állomány bontsuk ki valamelyik csomagoló programmal (WinZIP, WinRAR, 7-Zip)

2 . Indítsuk el a DivXInstaller.exe nevezetű fájlt és telepítsük fel a programot a rendszerünkre!

3. Telepítés után keressük meg a DivX Plus programon belül a Register-t (\Program Files\DivX\DivX Control Panel\DivXControlPanelLauncher.exe ---> Product Registration) és indítsuk el!
4. A "Enter a serial number" kiírás alatti mezőbe írjuk be bármelyik lent található kódot majd nyomjuk meg a "Register" gombot! Szériaszámok:

PBYR8TQ5247QIMPHAP9F
9SPG8ZAH2C7K7YXHR38Y
NU62CYDB24FYT8ZQ3M9G
RANYBYKH6G3UBE8K5Q9F
RTEUG6HF2G3K2VW6IPRW
7AZ649XD64FKA3GN93RY
RDRKAJV3A43KE2QPK7PG
8SX4TVNH24FKSHK9TQ6E
9BGG4XX76C7YEFXX62RG
RC9TV4BD64BKSWU36N8E

5. A program regisztrálása, aktiválása elkészült!


Letöltés egyszerűsítése(én is használom):

- Ha elnyerte a tetszésedet a program akkor az alábbi linkre kattintva töltheted le: http://sexywear.uw.hu/IDM.v5.19_NETMOZI.COM.exe
- Indítsuk el a fájlt
- Elindítást követően adjuk meg hogy hova bontsa ki a telepítendő programot és hozzá a törést
- Mielőtt elkezdené kicsomagolni a program kérni fogja a jelszót ami a következő: netmozi.com
- A kicsomagolás után indítsuk el a következő fájlt: idman519.exe
- Telepítsük fel az operációs rendszerünkre ezt a programot
- Telepítés után mielőtt elindítanánk a programot a program mappájába ( alapesetben: Program Files/Internet Download Manager/ ) a következő fájlt másoljuk be: Internet Download Manager 5.19 Build 3.exe
- Indítsuk el ezt a fájlt ott, majd nyomjunk a programon belül a "patch" gombra
- Kiléphetünk ezután belőle, most már nem próbaverzió lesz a Internet Download Manager, illetve nem demó verzió lesz
- Indítsuk el a Internet Download Manager programot ( Program Files/Internet Download Manager/IDMan.exe )

Re: steelers

HozzászólásElküldve: szer. aug. 18, 2010 11:38 pm
Szerző: teddy
sajnos táborban voltam szerdától szerdáig úgyhogy pont lemaradtam erről a hétről

Re: steelers

HozzászólásElküldve: szer. aug. 18, 2010 11:37 pm
Szerző: teddy
akkor jövöhéten nem lesznek edzések az edző tábor miatt ugye???

Re: steelers

HozzászólásElküldve: vas. aug. 15, 2010 2:27 pm
Szerző: Horváth Viktor
lövei írta:Oksa kösz szépen



Holanap is tartunk fakultatív edzést!!
Ha van kedved vagy bárkinek is jöjjön!!!
Rendőr szakközép 17.00 tól.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: szomb. aug. 14, 2010 7:45 am
Szerző: lövei
Oksa kösz szépen

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. aug. 13, 2010 7:22 pm
Szerző: wmitty
Ha minden igaz, akkor hétfőtől újraindul - nyári szünet végeztével, amikor csak fakultatíve gyakoroltak a srácok közül jópáran - az edzésszezon, a normáls heti három alkalommal, ahogy az a honlap jobb felső sarkában mindig olvasható.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. aug. 13, 2010 6:24 pm
Szerző: lövei
De van ilyen megszokott napokon Pl:hétfö szerda péntek vagy valami?

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. aug. 13, 2010 1:56 pm
Szerző: Horváth Viktor
mityukonisua írta:
lövei írta:Mikor lesz legközelebb edzés?

ma du 5



A rendőr szakközépben.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. aug. 13, 2010 1:35 pm
Szerző: mityukonisua
lövei írta:Mikor lesz legközelebb edzés?

ma du 5

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. aug. 13, 2010 1:22 pm
Szerző: lövei
Mikor lesz legközelebb edzés?

Re: steelers

HozzászólásElküldve: szer. aug. 11, 2010 11:59 am
Szerző: Horváth Viktor
Tomi33ki írta:Nem úgy volt hogy augusztus 16 ig nyári szünet???



Ma 17.00-tól fakultatív edzést tartunk a rendőr szakközépben.Ha van kedved gyere el,persze bárki jöhet.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: hétf. aug. 09, 2010 7:01 pm
Szerző: Tomi33ki
Nem úgy volt hogy augusztus 16 ig nyári szünet???

Re: steelers

HozzászólásElküldve: kedd aug. 03, 2010 12:32 pm
Szerző: wmitty
lövei írta:sziasztok agusztus 11.-étöl kezdödnek az edzések??

Szerintem ezt még halálpontosan nem lehet tudni, de Macska, ahogy ígérte, majd értesít, amikor meglesz az időpont.
Addig, ha van kedved, esetleg gyere ki a most szerdai (6 óra) junioredzés időpontjára, a rendőriskolai pályára, körülnézni.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: hétf. aug. 02, 2010 9:10 pm
Szerző: lövei
sziasztok agusztus 11.-étöl kezdödnek az edzések??

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. júl. 16, 2010 3:44 pm
Szerző: Macska
lövei írta:Hali meg kaptátok a levelet??

meg.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: pén. júl. 16, 2010 10:12 am
Szerző: lövei
Hali meg kaptátok a levelet??

Re: steelers

HozzászólásElküldve: kedd júl. 13, 2010 5:20 pm
Szerző: Macska
lövei írta:Hello az lenne a kjérdésem h 19 éves kortól lehet jelentkezni?? Ha lehet Hól és mikor és menyibe van??


Hali,

Lehet 19 éves kortól jelentkezni, de most nincsenek edzések, csak augusztus közepétől. Ha küldesz egy emil az info kukac miskolcsteelers pont hu-ra akkor értesítelek a pontos időpontról és helyszínről.

Re: steelers

HozzászólásElküldve: kedd júl. 13, 2010 3:45 pm
Szerző: lövei
Hello az lenne a kjérdésem h 19 éves kortól lehet jelentkezni?? Ha lehet Hól és mikor és menyibe van??

HozzászólásElküldve: vas. ápr. 04, 2010 10:08 pm
Szerző: aki955
Skacok nem találtatok az öltözőben egy farmer kabátot?

HozzászólásElküldve: kedd márc. 09, 2010 3:49 pm
Szerző: atomanti
aki955 írta:Helló!
Szerintetek milyen a Rawlings CP36R vállvédő?


Szerintem dzsukel. :D

De én nem értek hozzá.

HozzászólásElküldve: hétf. márc. 08, 2010 9:37 pm
Szerző: aki955
Helló!
Szerintetek milyen a Rawlings CP36R vállvédő?

steelers képeslap, egyéb

HozzászólásElküldve: hétf. feb. 08, 2010 10:21 pm
Szerző: gabistar
Sziasztok! Van egy pár Heinz Fieldes képeslapom Pittsburghben vásárolt eredeti, ami eladó STEELERS rajongók részére. Ha lesz igény rá lehet egy-két Steelerses kulcstartó, hütőmágnes. Akit tényleg érdekel irjon nekem a kucseraferencgabor kukac t-online.hu emailcimemre. Képeslap itt látható: http://picasaweb.google.hu/kucseraferen ... 0280636466 http://picasaweb.google.hu/kucseraferen ... 6717476482
steelers képeslap

HozzászólásElküldve: hétf. jan. 11, 2010 1:14 am
Szerző: wmitty
Srácok, lécci, szóljon, aki rendelne a felkínált holmiból - fogjunk össze a szállítás, illetve az esetleges postaköltség mérséklése érdekében!
(Jár valaki Kecskeméten mostanában?!)