Győrben egy negyedet nyert a Steelers, a Wolves ellen vasárnap javíthat

Vereséggel, de emelt fővel jöhetett haza a Kisalföldről az Acélcsapat múlt hétvégén. A vasárnapi győri mérkőzés a Sharks ellen 36-22-es eredménnyel ért véget. Ez volt a borsodiak debütálása a 2020-as csonka, pontosabban a járványhelyzet miatt alapjaiban átszervezett bajnokságban: az idén elmaradó HFL helyett megszervezett, kibővített mezőnyű Divízió I-ben. Mint emlékezetes, a szezonkezdet a Budapest Wolvesszal vívandó rangadó lett volna szeptemberben, de azt a találkozót a karanténszabályokra tekintettel akkor elhalasztották. A pótlás az előttünk álló hétvégén esedékes.
A győri túra volt tehát a nyitány az ezüst-piros gárda számára, idestova másfél évnyi bajnoki szünetet követően (a 2019-es alapszakasz, illetve wild card-meccs óta). Az alaposan átalakult miskolci kerettől a helytállás volt elvárható, aminek eleget is tettek, sőt, a mérkőzés középső szakaszában összeszedett hátrány jórészét is sikerült majdnem eltüntetni - de a vége egyértelmű Cápa-siker lett.
Folytatás tehát most vasárnap, október 18-án, hazai pályán. A Miskolc Steelers délután 2 órai kezdettel fogadja a budapesti Farkasokat, a Szentpéteri kapui (rendőriskola) edzőközpont pályáján. Élő közvetítésben lesz megtekinthető a találkozó - a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött rendezik.
Már biztosan tudható ugyanakkor - a szezon eddig lejátszott bajnokijainak alakulása folytán -, hogy az "Absolute Live" Divízió I Kelet csoportjának sorrendje kialakult, a további eredményektől függetlenül. Első lesz a Wolves, második a debreceni DEAC Gladiators, harmadik a Miskolc.

Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22 (0-0, 14-7, 8-0, 14-15)
Miskolci pontszerzők: Fenyvesi Csaba TD (elkapott, Vasyl Jordan passzából), Charles Wort 2 TD és 2-pontos extra-kísérlet (futott), Jónás Máté (2 extrapont-rúgás).

A győri bajnoki találkozó összefoglalója a Youtube-on:
És a teljes mérkőzés felvétele:

Battyáni Tamás fotói a Facebook-on:

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs