ELHALASZTVA! *** A Farkasokkal kezd 2020-ban a Steelers

A VASÁRNAPI MECCS ELHALASZTVA! A koronavírus-járvány második hullámára tekintettel a Steelers-Wolves bajnokit a felek november 7-re halasztották. UPDATE!

A már egy győzelemmel álló és jó rájátszás-esélyekkel érkező Budapest Wolves (vagyis a Wolves 2 néven futó csapat) lesz a miskolciak vendége a vasárnapi bajnokin. A találkozó az Acélcsapat számára az első lesz a 2020-as versenykiírásban. Mint ismeretes, a HFL (amelyben eredendően szerepelne a Miskolc Steelers is) a járvány miatt teljes egészében elmaradt idén, az Acélosok a másik  miskolci klubbal, a Renegades gárdájával együttműködve, közös csapattal a Divízió 1-be neveztek, de annak programja is átíródott az elmúlt hetekben, más nevezők visszalépése nyomán. A Farkasok tehát már lejátszották első derbijüket, 22-14-re győztek a debreceni DEAC Gladiators ellen, míg a Steelers ellenük kezdi a szezonját, több mint egy év szünetet követően.

Jelen állás szerint a másodosztály - amely azonban ez idő szerint a legmagasabb osztály a magyar amerikaifutball-világban - hat csapatból áll, amelyeket hármasával osztottak be keleti, illetve nyugati csoportba. A Kelet nevű divízióban lévő, említett páros mellett az ősz folyamán még a Győr Sharks lesz (a keresztbejátszás révén) a borsodiak ellenfele. A Wolves-meccs után a kék sisakosok egyébként mindkét további találkozójukat idegenben, tehát Győrben, majd Debrecenben kell hogy lejátsszák (október 10-én és 25-én). A rájátszás november 15-én az elődöntőkkel kezdődik, finálé rá egy hétre esedékes. Jelen állás szerint, persze, mindig mindenhez hozzá kell tenni: ... ha a koronavírus is úgy akarja.

A járvány következtében egyébként már a most hétvégi derbi is zárt körű lesz, tehát nézőközönség kizárásával kell megrendezni. A Miskolc Steelers - Budapest Wolves 2 bajnoki szeptember 27-én, vasárnap délután 3 órakor kezdődik, színhelye a hazaiak Szentpéteri kapui edzőközpontja (rendőriskola). A mérkőzés tehát az érdeklődők számára személyesen nem látogatható, de online közvetítését tervezik a szervezők.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs