Finálé - 2016 és 2017 után 2018-ban is!

Döntőbe jutott a HFL-ben a Miskolc Steelers; egymás után a harmadik esztendőben sikerült ez a bravúr.
Az Acélcsapat a bajnokság zárómeccsét július 14-én, szombaton délután 5 óra kezdettel játssza majd, a Budapest Wolves ellen (amelyet az alapszakaszban, néhány hete 21-13 arányban győzött le).

Hogy ez lehetővé váljon, most vasárnap dőlt el. Az a Budapest Cowbells volt az Acélosok ellenfele az elődöntőben, amely ellen messze legrosszabb a mérlege a borsodi alakulatnak: 2-3 volt volt az elmúlt két esztendőben, miközben a liga összes többi más csapata ellen 17-0... Ez a 2-3 módosult most 3-3-ra; ebben benne van a legutóbbi két bajnoki döntő (1-1), illetve az alapszakaszi mérkőzések tavalyról és tavalyelőttről.
A Kolomposok tehát a lehető legveszélyesebb ellenfélnek számítottak a miskolciak számára. Ehhez képest a felsőzsolcai sportpályán egész hamar megnyugtató előnyt szerzett a hazai csapat, amely bár rövid időre elvesztette a vezetést, rövid időn belül visszavette és nem is adta ki többé a kezéből. A 10-0-ás kezdést 10-14 követte, de már a félidő is 17-14-gyel zárult. A második játékrészben pedig már csak a vendéglátóknak jutottak további pontok (egy ilyen szempontból csendes harmadik negyedet is beleértve), minek nyomán 33-14 lett a rangadó vége.

HFL, magyar amerikaifutball-bajnokság, elődöntő, Felsőzsolca:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 33-14 (10-0, 7-14, 0-0, 16-0)
Miskolc pontszerzők: Andre Whyte TD (futott), Fenyvesi Csaba TD (elkapás, Vasyl Jordan passzából), Vasyl Jordan TD (irányítófutás), Szabó Martin TD (interception return), Jónás Máté 2 mezőnygól és 3 extrapont-rúgás.
Védőoldali egyéni teljesítmények: Szabó Martin INT, Eaton Demetrius Lamar INT, Jurij Narhornyak INT.



A mérkőzés teljes felvétele a DigiSport tévé élő közvetítése nyomán:


Itt pedig két összefoglaló tekinthető meg:

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs