Bejelentkezett a bajnokságba az Acélcsapat

Bár meccshátrányban van, de ezen a hétvégén jelezte a Miskolc Steelers: számolni kell vele a HFL mezőnyének első felében. A 2018-as versenysorozatban előrehaladva lassan kirajzolódnak az erőviszonyok, és a top4-nek tekinthető csapatok között ott a sportág borsodi reprezentánsa is. Noha az ezüst-pirosak első idei meccsüket minimális különbséggel elvesztették a bajnoki címvédővel szemben (egy másik derbijük pedig elmaradt, későbbre elhalasztódott), ott vannak a tabella felső részében, ahogy azt szakmai elemzések is várták. A vasárnapi egyértelmű idegenbeli sikerrel pedig deklarálták: ebben a szezonban is a rájátszásért, az aranyéremért küzdők egyikeként lehet tekinteni rájuk.

A most megmérkőzött két csapat, azaz a Győr Sharks és Miskolc Steelers históriájában van közös pont, például az, hogy amiként két éve a Steelers az aktuális magyar bajnoki elitliga, a HFL első vidéki bajnoka lett, ugyanúgy bizonyult elsőnek vidékiként az akkori magyar bajnokságban 2006-ban és 2007-ben a Sharks. Sőt, 2009-ben is döntőt vívtak (mindezidáig utoljára), hasonlóan a tavaly HFL-finalista (bár újrázni nem tudó) Steelershez.
Ebben a kiírásban azonban látszik, hogy jelen korban a két együttes nincs azonos szinten. A Miskolc idegenben nyert a kisalföldiekkel szemben vasárnap délután, méghozzá meggyőző fölénnyel. A mostani vendégek számára a folytatásban hazai pályán érkezik el a tavasz legkomolyabb megmérettetése: a HFL-ben eddig veretlenül vezető Budapest Wolves látogat majd a felsőzsolcai pályára, egy hét múlva, május 6-án.

HFL, magyar amerikaifutball-bajnokság, második mérkőzés, Győr:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 6-35 (0-14, 6-7, 0-14, 0-0)
Miskolci pontszerzők: Pavlo Lesiv 2 TD (futott, illetve elkapott, Vasyl Jordan passzából), Andre Whyte 2 TD (futott), Szabó Krisztián TD (elkapott, Vasyl Jordan passzából), Jónás Máté 5 extrapont-rúgás.

A bajnokság további meccseiről a sportági szakszövetség honlapján lehet többet megtudni.

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs