U19: idén is a fináléban!

UPDATE: ezüstérmes az Acél-ifi! A döntőben Budapest Wolves - Miskolc Steelers 18-12

Ez az idény is döntővel zárul, ahogy a felnőttcsapat számára, úgy az ifiknek is megadatik, hogy a záró mérkőzésig harcban legyenek a bajnoki címért. Ezzel két esztendőn alatt a Miskolc Steelers különféle szinteken és fórumokon összesen hat döntőben szerepel - mindenhol, ahol elindult 2016 januárjától kezdve, döntőig jutott! (Háromszor már nyert is...)
De idézzük csak a tavalyi juniorbajnokságot, ahol szintén jól vette az akadályokat az U19 - akkor még Szabó Martin QB vezetésével -, és csak a Budapest Wolves elleni derbin kellett fejet hajtania. Most már Jónás Máté irányító a 19 éven aluliak gárdájának vezére (érdekesség, hogy Martinnal egyetemben a felnőtt keret tagja, mindketten CB-k és válogatottak), és ahogy a 2017 őszi alapszakasz több meccsén is, úgy a vasárnapi elődöntőben is oroszlánrészt vállalat a sikerből.
Ez a Budapest Cowbells-ifi elleni találkozó szorosra sikeredett, csak az utolsó negyed utolsó perceiben sikerült végérvényesen maga javára fordítani az állást a mini-Acélcsapatnak. Jónás Máté futott TD-vel és passzolt TD-vel vétette észre magát, de volt irányítófutással abszolvált 2-pontos kísérlete is. Rajta kívül mind támadó-, mind védőoldalon többen is kitűntek egyéni teljesítményükkel, de az újabb siker ezúttal is, természetesen, az egész csapat érdeme.
Apró érdekesség: mint előzetesen a sportági szövetség honlapjának cikke is kiemelte, a miskolciak ezen az őszön eddig rend re 15 pont alatt tudták tartani minden ellenfelüket - most a "Kolomposoknak" sikerült kettővel e fölé menniük...
Folytatás egy hét múlva, november 11-én, szombaton délután - az ellenfél az ugyancsak ma elődöntőt nyerő Budapest Wolves lesz, amely a Nyíregyháza Tigersszel szemben (40-0) jutott tovább.

U19-es magyar bajnokság, rájátszás, elődöntő (2017. november 5.):
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 22-17 (0-7, 8-7, 0-3, 14-0)
Miskolci pontszerzők: Bodnár Benedek TD (elkapott, Jónás Máté passzából), Jónás Máté 2 TD (irányítófutás) és 2 pontos extra-kísérlet, valamint interception.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs