"Jobban is játszhattunk volna, bajnokok akarunk lenni"

A Miskolc Steelerst az idei (háromból) harmadik győzelemre vezető szakember, Eaton Demetrius Lamar a DigiSport tévében élőben közvetített vasárnapi bajnoki után így értékelt a televíziókamera számára:
- Jobban is játszhattunk volna - mondta a rangadón több poszton (LB, RB) feltűnt játékos-edző. - Nem szokásos, hogy az első játékból mindjárt pontokat szerzünk. Jól ment minden, a támadó és a védőjáték egyaránt. Mit várok a továbbiaktól? Az előttünk álló találkozók közül bajnokságot eldöntő meccs lesz mindkettő, így készülünk a következő hetekben. Bajnokok akarunk lenni.

Mint ismeretes (lásd a honlapunk jobb oldali menüsávjának menetrendje), a 2017-es HFL-versenysorozatban még két alapszakaszi derbi vár az Acélcsapatra. Május 20-án, jövő szombaton a miskolciak fogadják otthonukban, azaz a felsőzsolcai sportpályán a szezonban eddig outsidernek tűnő, de a múlt hétvégén szintén győzelmet arató (ám így is utolsó helyen álló) győrieket. Két hétre rá, június 3-án pedig Egerbe utazik a Steelers, hogy bevegye a Heroes "várát". A Vitézek jelen állás szerint a második helyen tanyáznak a tabellán, két győzelem, egy vereség mutatóval.

Troy Rice, a Wolves-meccs legjobbjának, azaz MVP-nek megválasztott Steelers-játékos szintén nyilatkozott a tévében.
- Nehéz meccs volt, boldog vagyok, hogy nyertünk. Az első snaptől kezdve kemény küzdelem folyt. Ami az első TD-met illeti, ez volt a leggyorsabb eddig magyarországi pályafutásom során - emlékezett az egyébként hazánkban már félszáz touchdownon is túljutott elkapó (aki rendszeresen safetyt is játszik). - A Győrt hazai pályán fogadjuk legközelebb, erre kell most koncentrálni. De előbb örülni a mostani eredménynek. Jól játszott a csapat, méghozzá igazi csapatként. Amikor zsinórban kaptunk 17 pontot, nehéz helyzetbe kerültünk, de kimásztunk belőle.
A miskolci receiver statisztikája a vasárnapi találkozón: 6 rec, 163 yard, 2 TD, továbbá védőként egy INT, forced fumble, plusz fumble recovery. Hogy mennyiére kiegyenlített mérkőzés zajlott, jelzi, hogy az MVP-választáson esélyes volt Elek Ádám is (Budapest Wolves), ő 142 yardot és szintén két TD-t jegyzett. Miskolci részről emeljük még ki az irányító Vasyl Jordant, aki 262 yardot passzolt, egy interception mellett 4 touchdownt.

Kattintás után a bajnoki mérkőzés, valamint a szezon korábbi két Steelers-meccsének teljes felvétele.


mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs