Ifidöntő: a "semmi sem megy" meccse - ezüst a vége

Története sokadik derbije a Steelers Juniornak, ahol nem bír a Farkasokkal. Ezúttal sem sikerült: a támadások elakadtak és a védekezés is gyakran kihagyott a szombaton délután a fővárosi (egykori) Láng-pályán tartott U19-es bajnoki döntő folyamán.

Bár a pestiek otthonába kilátogató hazai nézők és a hangban őket felülmúló vendégszurkolók kis csoportja a mérkőzés kezdéseként jó steelers-es drive-ot látott elindulni, nem lett folytatás. Az első percek után gyakorlatilag lefújásig minden próbálkozást, legyen az passz, futás, vagy a miskolciak erősségének számító irányítófutás, a budapesti defense csírájában elfojtott. A másik oldalon ez jobbára elmaradt, a középső futások éppúgy rendre hoztak akár 6-8 yardot is, mint a szélső próbálkozások, és ha nagyon kellett, akkor egy-egy passz is célba talált: közelre a TE-nek, párszor viszont tértöltelő átadásként is valamelyik elkapónak. Az Acélcsapat ha valami miatt tartani tudta magát úgy-ahogy az első játékrészben, az szokatlan módon néhány jól, sőt, bravúrosan sikerült puntnak volt köszönhető. Az első negyedben két (extrapont nélkül maradt) TD-vel, majd a másodikban egy kétpontossal megfejelt hatossal számszerűsítette egyértelmű mezőnyfölényét a Wolves. Így mehettek szünetre a felek 20-0-ás állással.
A szünetben tagadhatatlanul sikerült ráncba szednie övéit az ezüst-piros mezesek edződárdájának (a megbízott trénerként dolgozó Varga Zoltán, mellette Aggod Péter, Szabó Roland és Imricskó Péter). Másfél negyeden át nem változott az eredmény. A vendégek végre hatékonyan állították meg a hazaiak ilyen-olyan kísérleteit az előrejutásra, két interception is született, de ezek sem teremtettek kellően jó kiinduló pozíciót az offense számára: egymást követték a 1 & out-ok. A két kulcsember, korábbi touchdown-gyáros megiramodásaira nagyon készültek a fővárosiak, passzra pedig ritkán nyílt esély - a támadófal erre nem teremtett elég időt a QB-nak -, de ha igen, pontatlan lett az átadás, vagy szabálytalanság érvénytelenített az elkapást...

Másfél negyeden át folyt a kiegyenlítettnek nevezhető küzdelem, de egyre inkább látszott, a második félidei előrelépés Steelers-részről kevés lesz a felzárkózáshoz, szépítéshez. Az utolsó percekre aztán el is fogyott a szufla, és kétszer ismét megadta magát a miskolci együttes az ellennek: egy-egy hétpontossal ették teljessé a szombat délutáni képet. Az Acélcsapat tagjai a 2016-os versenysorozat végén az ezüstérmet vehették át a szakszövetség elnökétől.

A végeredmény:
Budapest Wolves - Miskolc Steelers 34-0 (12-0, 8-0, 0-0, 14-0)
Kiemelkedő egyéni teljesítmények miskolci részről: Jónás Máté INT, Victor Jonatán INT, Gonda Gergely sack.
A döntő zárásaként a Steelers oldaláról Jónás Máténak (RB, K, LS) szavazták meg az MVP-címet. A Wolvesból egyébként Miklós Marcell kapta, a meccs legjobbjának pedig Varga Pétert ítélték.

Tudósításunk végén Koncz Dezső tollából idézünk az Apáink útja című cikkből a Nagylátószög.hu weboldalról. A linkre kattintva tucatnyi szép fénykép található a mérkőzésről és körítéséről; amiként néhány további fotót jelen poszt második felében is elhelyeztünk, kattintás után.
"A végére aztán a 'farkasfiúk' odaléptek a gázpedálra és lenullázták a miskolci fiatalokat. A vége 34:0 lett, ami miatt azért a Steelers legényeinek nem kell nagyon elkeseredniük, mert az ezüstérem is tud szépen csillogni, főleg úgy, hogy a hazai mezőny egyre sűrűbb, s kemény csatákon kell túl lennie annak, aki döntőzhet. A szövetség vezetői pedig boldogan konstatálhatták, hogy a jövő már ott van a pályákon."











fotók: Bratincsák Péter (Photopium), illetve Dajka Viktória

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs