HFL, 1. forduló: pontszegényen, pontgazdagon

Ami a cím feloldását jelenti: a HFL 2016-os bajnoki szezonjának nyitófordulójában két ponttal gazdagodott az Acélcsapat, tehát jól kezdte az idényt – a felnőtt szintén korábban többször "legyőzhetetlennek" bizonyult Tigers kétvállra fektetésével. Ugyanakkor maga a mérkőzés meglehetősen szorosra és küzdelmesre sikerült, mindössze három touchdownnal összesen és egy mezőnygóllal. Mivel a hazaiak előbbiből gyűjtöttek be kettőt, a végén őfeléjük billent a mérleg nyelve. Nyíregyháza tehát kipipálva!

Az öt lépcsőből, ami idén tavasszal vár rá, egyen túljutott az Acélcsapat, pontosabban feljebb került egy fokkal. Még négy van hátra... Az évtizedes története során első ízben az MVSC-stadionban pályára lépő* miskolciak 200 néző előtt fogadták nyírségi riválisukat, amelyet a sors fintoraként (amerikai légiósok mellett) a borsodi megyeszékhelyről oda szerződött játékosok is erősítettek. Azonban azok a miskolciak közül azok örülhettek a mérkőzés végén, akik maradtak itthon: a Steelersé lett a nyitány kétszeresen fontos diadala.
(* Sima bajnokin; nem számítva a 2014-es Div 1-es finálét.)

HFL 2016, magyar amerikaifutball-bajnokság, alapszakasz, első forduló
Miskolc Steelers - Nyíregyháza Tigers 14-9 (0-0, 0-6, 7-3, 7-0)
MVSC-pálya, 200 néző.

Miskolci pontszerzők: Troy Rice TD (elkapott, Vasyl Yordan passzából), Leon Milosevics TD (elkapott, Vasyl Yordan passzából), Jónás Máté 2 extrapont-rúgás. Ezen felül védő oldalról Varga Zoltán egy fumble recoveryt, Jónás Máté két interceptiont jegyzett.



A négyszer 12 perc történéseit a csapat hivatalos Facebook-oldalán élőben adott szöveges közvetítés nyomán idézzük fel:

1. negyed: 0-0, az Acélcsapat eddig egy vesztett (INT) és egy szerzett (fumble) labdánál tart.
Visszafújt TD a Tigerstől (sportszerűtlenség), de red zone-ban a vendégek...
2. negyed: középső futásból vendég-TD, Steelers-Tigers 0-6 (extra: incomplete pass).
A szünetig maradt az állás.
3. negyed: vezet az Acélcsapat! Jordan passzát T. Rice váltja touchdownra. Az extra-rúgást pedig (a junior RB) Jonás Máté. 7-6.
Hazai részről bravúrosan kivédekezett 1 yardos goal line szituáció (a 20-asig visszanyomva az ellent), de a field goal jó, a negyed végén: 7-9.
4. negyed: fordít a zárószakasz elején az Acélcsapat, Jordan majdnem a félpályáról passzol az end zone bal oldala felé, Milosevics védője szorításában elkapja és bebukfencezik a labdával a goal line mögé, Jónás extrapontjával megfejelve: 14-9.
A fordítani igyekvő Nyíregyháza passzát előbb leüti, majd következő próbálkozásnál meg is szerzi (az éppen CB poszton bent levő) Jónás Máté, négy perccel a lefújás előtt.
Az utolsó erőfeszítéssel a győzelemre hajtó vendégek TD-je nem jó (kilépett az elkapó), majd a hazai védelem megint INT-be hajszolja a Tigriseket (ismét a 25-ös Jónás!). Két perc sincs, Steelers-attak. És a lefújáskor marad, 14-9.

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs