A Divízió 1 ezüstérmese a Steelers!

Lezajlott szombaton délután a miskolci MVSC-pályán az első-, illetve a másodosztály fináléja. A Div2-ben a hazainak tekinthető Renegades zsebelte be az elsőséget, míg a Div1-ben az ugyancsak itthoni környezetben pályára lépő Acélcsapat meg kellett hogy hajoljon a fővárosi riválisa hajrája előtt: Miskolc Steelers - Újpest Bulldogs 36-43.

A Miskolc Renegades 38-21-re nyert a Budapest Hurricanes tartalékcsapata ellen a Divízió 2 utolsó idei találkozóján, így meglett a borsodi megyeszékhelyen rendezett esemény első helyi győztese, egyszersmind bajnoka.
A második itthon tartott aranyérem ezúttal nem jött össze, tekintve hogy a szlovák és ukrán játékosokkal megerősített Steelers ugyan sokáig vezetett a Bulldogok ellen, a lilák azonban előbb a harmadik negyedben lenullázták a vendéglátókat, majd a záró játékrészben is fölébük kerekedtek, s begyűjtötték a magyar bajnoki címet. A hét esztendeje tartó története messze legnagyobb sikerét arató borsodi klub lett az ezüstérem.

A 36-43-es végeredményhez (13-7, 8-7, 0-13, 8-16) vezető történések egymásutánját a MAFSz, a sportági szövetség Facebook-oldala (Makranczi László) élő online tudósítása nyomán foglaljuk össze:
1. negyed:
Martin Medvec 80 yardos futott TD, Imricskó Péter extrapont jó, 7-0
Elek Dávid futott TD, Füles Tamás extrapont jó, 7-7
Medvec 88 yardos futott TD, Imricskó Péter extrapont nem jó, 13-7
2. negyed:
Hanász Róbert 16 yardos TD elkapás, Vasyl Jordan 2 pontos jó, 21-7
Tóth Levente 8 yardos TD, Füles Tamás extrapont jó, 21-14
3. negyed:
Elek Dávid 70 yardos futott TD, Füles Tamás extrapontját blokkolta Nahornyak, 21-20
Tóth Levente 8 yardos futott TD, Füles Tamás extrapont jó, 21-27
4. negyed:
Medvec 8 yardos futás, 2 pontos Vasyl Jordan jó, 29-27
Elek Dávid 23 yardos futott TD, Elek Dávid 2 pontos futás, 29-35
Elek Dávid TD, Elek 2 pontos sikeres, 29-43
Medvec 6 yardos futott TD, Imricskó extrapont, 36-43

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs