Szombaton triplán miskolci a döntő!

Döntőt játszik, ahogy már beharangoztuk, a Miskolc Steelers csapata a Divízió 1-ben idén, méghozzá most hétvégén. Sőt, Miskolc lesz a finálé helyszíne is, és a szombati programban egy másik helyi gárda is szerepet kap, ugyanis a másodosztály záró találkozóját is itt és most rendezik, oda pedig a Miskolc Renegades jutott be. Tripla-Miskolc! - ahogy egy olvasónk fogalmazott, "a Hold, a Nap és a csillagok rendkívüli együttállása".
A számos szempontból egyedülálló esemény július 19-én délelőtt 11-kor indul, kapunyitást követően változatos, lényegében egész napos műsorral, estébe nyúlóan - helyszíne az MVSC, tehát "a Vasút" pályája. (Csokonai Vitéz Mihály utca 3., ez a Tiszai pályaudvar mögött van, az Y-felüljárón Martinkertváros, Szirma felé keresztülhajtva, balra.)

A Divízió 2 küzdelemsorozatának végén így zárultak az elődöntők:
Miskolc Renegades - Nyíregyháza Tigers 2   44:2
Budapest Hurricanes 2 - Szekszárd BadBones   63:22

Ennek a kategóriának tehát a végső párosítása így néz ki:
Miskolc Renegades - Budapest Hurricanes 2
(Ez utóbbi megjelölés a neves fővárosi együttes kettes számú csapatát takarja.)
Ez a találkozó kezdődik elsőnek, délután 1 órakor. Utána következik a nagydöntő, 5 órától. Ennek kiosztása így fest:
Miskolc Steelers - Újpest Bulldogs
Itt is érdemes feleleveníteni az elődöntők eredményeit:
Miskolc Steelers - Budapest Titans   41-0
Újpest Bulldogs - Dunaújváros Gorillaz   20-10

Hogy erről a döntős párosításról mit kell, mit érdemes tudni, arról legutóbbi cikkünkben írtunk.


Kedvcsinálónak addig is fel lehet eleveníteni az Acélcsapat 2014-es tavaszi menetelésének győztes állomásait (épp az újpesti vereség a kivétel), Videógalériánk meccsfelvételei segítségével: Heroes, Raptors, Titans, és még egyszer a Titans.





A hangulat előkészítésére, persze, nem csak a videózás alkalmas, hanem a várható program áttekintése is. Mellékelt plakátunkon látható a lényeg, de írásban is foglaljuk össze. Lesz tematikus játékpark és játszóház, trambulin és ugrálóvár, amerikai autók és motorok bemutatója, Ozone FM látványkamion, amerikai büfés vendéglátás. Fellépnek: a Miskolc Steeleaders, a Miskolci Elvis, LIL C, Miskolci Mazsorettek.
Érdemes keresni a Facebook közösségi oldalon a rendezvénnyel foglalkozó A Döntő című eseményt és gyorsan feliratkozni, a naprakész információk reményében.

Honlapunk pedig azzal járul hozzá az élvezetek teljessé tételéhez, hogy (kicsit javított formában) hozzáférhetővé, akár letölthetővé és kinyomtathatóvá tesszük a fenti Amerikaifoci menüpontban olvasható sportágismertetőt. Íme, a football lényege egy kétoldalas PDF-ben.


A hivatalosan kiadott program:

Kapunyitás: 11 óra
12:35 Pre Game Show: Miskolc Steelleaders KSE, Miskolci Mazsorett Csoport és a Felsőzsolcai Fúvószenekar közös produkciója
12:50 Divízió II. csapatok bevonulása Miskolc Renegades - Budapest Hurricanes II
13:00 Divízió II. osztály bajnoki döntő mérkőzése - a kezdőrúgást a rendezvény fővédnökei, Kriza Ákos és Csöbör Katalin végzik el
kb. 14:30 Half Time Show: Miskolci Elvis „Amerikai Álom” Show háttértáncosokkal, látványos jelmezekkel
kb. 16:20 Divízió II. osztály díjátadó ceremónia

kb. 16:50 Divízió I. csapatok bevonulása Miskolc Steelers - Újpest Bulldogs
kb. 17:00 Divízió I. osztály bajnoki döntő mérkőzése - a kezdőrúgást a rendezvény főtámogatójának, az NG Projectnek a képviselője végzi el
kKb. 18:30 Half Time Show: zenés-táncos műsor
kb. 20:20 Divízió I. osztály díjátadó ceremónia

Kísérőprogram (belépőjegy tartalmazza)

• Las Vegas-i esküvő mindenki számára Miskolci Elvis „atyával”
• Amerikaifutball-játékpark minden vállalkozó kedvű sportbarát részére
• Trambulin és ugrálóvár
• Találkozás és fotózás a kedvenc szuperhősöddel: Superman, Batman, Pókember, Robin, Wonder Woman, Macskanő
• Játszóház a Premier művészeti iskolával
• Amerikai autók és motorok
Egész nap amerikai étel- és italpark
Ozone FM látványkamion, ajándéksorsolások

Helyszín: MVSC Stadion, 3528 Miskolc, Csokonai Vitéz Mihály utca 3.
Időpont: július 19. szombat, 11.00
Belépő: 1000 Ft (6 éves kor alatt ingyenes)

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs