Mögöttünk egy kemény évad, előttünk az ifjúság

A most lezárult bajnoki szezont értékelte, valamint az egyesület előtt álló feladatokról beszélt sajtótájékoztatóján a Miskolc Steelers vezetése. Az elnökség a Pokol csárdában tartott rendezvényen sikeresnek ítélte a 2013-as Divízió 1-es versenysorozatot, amelyben története folyamán másodszor vett részt az Acélcsapat, a korábbi 6. helyezés (2011) után ezúttal 7.-nek futva be. Minthogy a nagymértékben újjáépült, zömmel juniorkorú játékosokkal feltöltött keret számára a szakmai célkitűzés a bennmaradás volt, az, hogy ezt magabiztosan sikerült megvalósítani, némileg még felül is múlta a várakozásokat.

- Kemény másfél éven vagyunk túl - jellemezte a klubot alapjaiban megrázó események (a játékoskeret gyökeres átalakulása) óta eltelt időszakot Páll Sándor elnök. Kiemelte, hogy a gárda mentálisan és erőnlétileg is láthatóan jó teljesítményt nyújtott, illetve fejlődött mindkét területen, különösen a tavaszi idény közben lezajlott vezetőedző-váltást követően.

Száraz Zsolt, az áprilisban érkezett (két év után visszatért) új head coach a kassai kapcsolatról beszélt. Mint ismeretes, a Cassovia Steelersszel tavaly óta létező együttműködés keretében ebben az esztendőben a magyar amerikaifutball-bajnokságban a két egyesület közös csapatot indított.
- Sokat tanultunk egymástól, mindkét fél. A mi fiataljaink elsősorban kitartást és lelkesedést az idősebb szlovák társaktól.


A 2013-as felnőtt szezont a kassai tornán zárta a Steelers, ahol szlovák és lengyel ellenféllel találkozott, s a képen látható díjjal gazdagodott A 2013-as felnőtt szezont a kassai tornán zárta a Steelers, ahol szlovák és lengyel ellenféllel találkozott, s a képen látható díjjal gazdagodott

Elhangzott: sokat jelentett, mint már sok éve mindig, a Steelers számára a gyakorlatilag minden mérkőzésen - itthon és idegenben egyaránt - a pálya szélén nekik szurkoló pomponlányok, a Steelleaders támogatása is.

Szegedi Máté edző a klubra váró feladatokról beszélt. Még zajlik a felnőtt bajnokság, de az alapszakasz zárultával az Acélcsapat számára véget ért az idény. Egy hónypnál alig hosszabb nyári szünetet követően augusztus elején indul újra a felkészülés. Ez már részben a 2014-es újabb Divízió 1-es megmérettetést célozza - tervek szerint ugyancsak a kassaiakkal karöltve, ám hazai részről is utánpótláskorúak újabb csoportját beépítve a nagyok közé -, részben viszont még az idén ősszel esedékes versenyeztetést. A Steelers ugyanis nevezett, a hagyományoknak megfelelően, az év második felében tartandó Junior Kupára, amelynek küzdelmei szeptemberben indulnak. A 16-19 évesek mellett az egyesület a már szintén létező 14-16 éves korosztálybeli csapatát is rendszeresen játszatni szeretné.
Szóba került még: mindezeket megelőzően a klub július végén szeretne egy Steelers Családi Napot is megrendezni.


mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs