Csabán, Berényben már megkezdték

Két, később a Steelersszel is megmérkőző rivális csapott össze a mögöttünk hagyott hétvégén a magyar amerikaifutball-bajnokság elsőosztályában. A Divízió 1-ben egy olyan meccset is rendeztek, amelyen olyanok szerepeltek, akik idén a sorsolás szerint - legalábbis az alapszakaszban - nem lesznek az Acélcsapat ellenfelei. Az előbbi derbin, talán némi meglepetésre, vendéggyőzelem született. A fővárosi Titanst, mint a honlapunk jobboldali menüsávjában látható a táblázatban, április végén fogadhatja a miskolci gárda, míg a békési Raptorokhoz júniusban utazik.
A másik megidézett bajnokin is talán a várthoz képest fordított lett a kimenetel, bár igen kis különbséggel, egy-egy toucdownt követően egy safety révén a szolnoki end zone-ban.

Békéscsaba Raptors - Budapest Titans   20-24
Jászberény Wolverines - Szolnok Soldiers   8-6



A teljesség kedvvért említsük meg (hiszen a forrásként szolgáló bowl.hu-s táblázat is tartalmazza) a 2013-as,  eddig lejátszott további hazai érdekeltségű tétmeccs eredményét is.
Divízió 2.:
Haladás Crushers - Újbuda Rebels 2   12-14
Újpest Bulldogs - Dabas Sparks   37-0

CEFL:
Budapest Wolves - Kragujevac Wild Boars   28-55

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs