Sosem feledve: "Plopp anyu"

Aki valaha tett valamit a klubért, a sportért, az ezüst-piros színek fémjelezte közösséghez tartozott, az örökre a Steelers-család tagja marad. Véglegesen bekerül a borsodi megyeszékhely amerikaifutball-egyesületének 2006 óta íródó történelmébe.
Különösképp igaz ez Plopp Lászlóné Évára. Az Acélcsapat első generációjának tagjai között található testvérhármas, Marci, Máté és Laci édesanyja a Steelers legelső és leglelkesebb szurkolói között volt. Már kórházba kényszerítette súlyos betegsége, amikor még mindig fiaiért, valamint az ő csapattársaikért, mondhatni, fogadott fiaiért aggódott, szorított. Az egyesület első bajnoki győzelmét már csak a betegágyból követhette, úgy,hogy telefonon "közvetítették" neki. A mérföldkövet jelentő siker után az egész csapat meglátogatta őt a gyógyintézményben. De már csak fél éve volt hátra.
A 2007-es esztendő végén rá emlékezve alapítottam meg a rendre Az év játékosának járó elismerést a klubvezetés, s nevezte el "Plopp anyu" díjnak. Azóta minden évzáráskor (egy kivétellel) megkapta az a Steelers-futballista, akit az épp letudott szezonban a legjobbnak láttak a szakemberek. Idáig négyen vallhatták magukat a Plopp anyu-díj nyertesének (nem időrendben): Paulenka László és Imricskó Péter, továbbá Huszár Gábor és Lakatos Bence.
Előbbi kettő is jelen volt azon a megemlékezésen, amit az egyesület szombaton tartott, az ötödik évforduló alkalmával, a Diósgyőri temetőben található sírnál. Paulenka Laci, az egykori sikeres futójátékos ugyancsak jelképesen tehette ezt meg: a fővárosból nem tudott hazajönni, de üzenetben beszélte el emlékeit, érzéseit.
Az alábbiakban levelét is bemutatjuk, valamint a sírnál elhelyezett koszorút és a megemlékezőket.



Több mint fél évtizeddel ezelőtt egy gyermekkori álmom vált valóra azzal, hogy elkezdhettem amerikaifocizni. Szerintem mint mindenki, én is rettenetesen izgultam és féltem az első edzés előtt. De ez a félelem el is múlt rögtön az edzés után.
Egy csapattal találkoztam, amelynek tagjai nemcsak a pályán, de a pályán kívül is segítik egymást. Egy összetartó családot láttam, ahol nemcsak a játékosok, de az edzők és a szülők is mindent megtettek azért, hogy Miskolcon fennmaradjon ez a sportág. És lássuk be, hogy ez sokszor óriási áldozatokat követelt.
De voltak olyanok akik ebben is élen jártak és példát mutattak. Ilyen volt “Plopp anyu” is. Olyan ember, akit mindig örömmel töltött el, ha látta a fiait pályára lépni, és egy kicsit minden csapattagot a fiának tekintett. Mindenkiért szurkolt, mindenkiért aggódott és minden meccsen a pálya széléről buzdította a csapatot. Hatalmas erőt adott mindenkinek. Tette ezt úgy, hogy közben ő maga is vívta saját harcát.
Egy harcot, melyben minden erejére szüksége volt. De a küzdelmek közepette is volt energiája arra, hogy a csapatot segítse. Elvesztése minden csapattagot mélyen érintett, mert egy családtagot veszítettünk el. Az, hogy a róla elnevezett kupát megkaphattam hatalmas megtiszteltetés számomra. Az ő kitartása és küzdeni akarása mindenkinek példaértékű volt és az is a mai napig. Megmutatta, hogy soha nem szabad feladni sem a pályán, sem azon kívül.