2008-as idénybeharangozó a helyi sajtó számára

Második szezonját kezdi a magyar másodosztályú bajnokságban a Miskolc Steelers csapata. Az egyre erősödő, a világon is mind népszerűbb amerikaifutball itteni reprezentánsa tavaly még újoncként tanulta ezt a különleges és bonyolult sportágat, idén már rutinosnak számt, hiszen akadnak újabb kezdő klubok. Ezek egyike, a Dunaújváros Gorillaz látogat vasárnap a Volán-pályára. Mondhatni, történelme során a Steelers most fut ki először hazai gyepre úgy, hogy egyértelmű esélyese a találkozónak, csalódás volna, ha nem gyűjtené be a két pontot.

A Dunaújváros, bár újonc, két győzelmen van túl a szezonban, a miskolciak egy ugyancsak győzedelmes újpesti kirándulással nyitottak két hete.
A Steelersről tudni kell, hogy a keret egy esztendő során megszerzett rutinja mellett komoly erősítést jelent, hogy egy amerikai játékos igazolt ide néhány hónapja, aki legutóbb Debrecenben játszott (ott az első osztályú döntőbe vitte a csapatát), s aki posztja, a sportágban legfontosabb quarterback szerepkör egyik legjobb képviselője a hazai mezőnyben. Rajta kívül természetesen mindenki olyan magyar, azaz miskolci játékos, aki alig egy-két éve, mondhatni, hobbiszerűen űzi az amerikaifocit. Igaz, mára már kimondható, hogy ahol szakmailag tart a klub, az már több a hobbiszintnél, talán az amatőr szintnél is.
Fontos még leszögezni, hiszen sokan félreértik, hogy az amerikaifutball nem azonos a rögbivel, bár néhány elemében hasonló, ám annál jóval inkább szabályok közé szorított és lefolyását, taktikai felépítését illetően sokkal összetettebb sport; megjegyzem, e tekintetben az európai foci fölé is nő. Ez az összetettség, kombinativitás az igazi jellemzője, semmint a laikusok által tévesen neki tulajdonított durvaság, agresszivitás. Igaz, hogy ezt nézőként felfedezze az ember, sőt, hogy egyáltalán elkezdje érteni, tulajdonképpen mi is folyik a pályán, azon kívül, hogy bukósisakos-válltöméses emberek egymásnak szaladnak, jópár mérkőzést meg kell tekinteni. És ezt jobb alkalom nincs is elkezdeni (pláne hogy az igazi amerikai bajnokság, az NFL még hónapokig holtszezonját tölti, tehát a tévében sem látható professzionális amerikaifoci) vasárnap, április 20-án délután 3 órától a népkerti Volán-pályán.

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs