Toborzással, vizsgálattal indul az őszi szezon

Már minden Steelers-szurkolónak feltűnhetett: ilyentájt bőven el szokott kezdődni az őszi felkészülési szezon, s rendszerint képanyaggal számol be honlapunk is a nyári szünet után beindult edzéssorozatról. Ez immár hetek óta várat magára - s nem véletlenül.
Mint korábban már olvasható volt, a felemás módon - bár inkább jól, mint rosszul, noha a várt-remélt céloktól elmaradva - szereplő Acélcsapatnál egy kényszerű változás már mindjárt a versenyszezon lezárultával megtörtént. Az esztendő elején Miskolcra érkezett Phil Hilderbrand vezetőedző távozott; kisebb részt szakmai, nagyobbrészt financiális okok játszottak ebben szerepet. Akkor még úgy volt, idővel visszatérhet a borsodi klub kispadjára, ám később már látszott, erre nem lesz mód. A nyár végére viszont az is kiderült: a játékosállomány is drámai mértékben megfogyatkozik. Néhány egyéni problémára hivatkozó távozó mellett a tréningek augusztusra, majd szeptember elejére tervezett kezdetét megelőzően a játékosok egész nagy csoportja jelentette be - az egyesület számára váratlanul -, hogy felhagy az amerikaifutballal, legalábbis ezüst-pirosban.
A klub elnöksége nem tehetett mást, hamarjában levélben jelezte a sportági szövetség felé, hogy mi történt, s hogy a kedvezőtlen fejlemények gyakorlatilag a 2012-es felnőttbajnokságban való részvételt veszélyeztetik. Mindamellett az elnökség hitet tett a klub fenntartása, életbenmaradása mellett, s deklarálta, hogy erőit a közeli jövőben a keret újbóli feltöltésére koncentrálja. Ezekben a hetekben nagyszabású toborzási akciók zajlanak, az ezzel megbízott edzők a miskolci középiskolákat járják, hogy ha mást nem, egy jövőre már nyugodtan pályára küldhető juniorgárda alapjai megteremtődhessenek az előttünk álló őszi-téli hónapokban.
Az ezzel kapcsolatos hírekről időről időre beszámolunk majd. Mint ahogy közzétesszük a rövid időn belül esedékes nyilvános try-out időpontját is.

Kiegészítő megjegyzésként: a jelzett csoportos csapatelhagyás a játékosok egy behatárolható köre által az elnökséget arra késztette, hogy az ügyet visszamenőleg is alaposan kivizsgálja. Ugyancsak a következő napokban, hetekben várhatók a érintettek ezzel kapcsolatos meghallgatása, esetleges fegyelmi és egyéb eljárások lefolytatása. A vizsgálat függvénye, hogy a Steelersnél "felmondó" futballisták számára megnyílik-e az út más klubhoz, más városba való átigazolásokhoz.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs