A 15 TD-s "Iowa" az év játékosa

Hagyománynak tekinthető évzáró-évadnyitó bálját tartotta szombaton a Pokol csárdában a Miskolc Steelers. A vacsora és az önfeledt kikapcsolódás, együttlét mellett a program szokás szerinti kiemelt pontja volt a "Plopp anyu" díj átadása, amely mindig a megelőzően lezárt szezon legjobbnak választott játékosának jár. 2010-re ezt az elismerést - a korábbi jutalmazottakat, azaz Paulenka Lászlót, Huszár Gábort és Lakatos Bencét követően, akik közül utóbbi kettő most is jelen volt és a csapat aktív tagja - Imricskó Péter, népszerű becenevén Iowa érdemelte ki. Az éppen a tavalyi szezon előtt posztot váltó és running backként fényes sikerrel kipróbált #81-es, mint emlékezetes, a bajnoki arannyal zárt Div. 2-es versenysorozat hat mérkőzésén összesen 15 touchdownt ért el, amivel már akkor kivívta magának a liga MVP-je címet is.
A szombati bálon, ugyancsak megszokott módon, Páll Sándor elnök és Nádi Gyula alelnök köszöntötte a megjelenteket, köztük az egyesület támogatóit, segítőit, s mindenekelőtt a csapatot, amely a már elért siker után a következő hónapokban egy újabbra készül - immár az elsőosztályban.

 

 

Az alábbi képeken Imricskó Péter látható: a díjátadás pillanatában, majd Nádi Gyula és Páll Sándor, illetve a korábbi díjazottak és további játékosok-barátok társaságában. A fotókat Bátori Péter készítette.

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs