Nem sikerült a döntőbe jutás

(Eredetileg "Csak papíron 'bajnok' a junior - a pályán nem" volt, illetve lett volna jelen beszámoló címe. Ám az olvasó nem ismerheti az ezzel kapcsolatos hátteret. Később visszatérünk a témára.)
Bár úgy tudni, a jelenlegi juniorbajnokság versenykiírásában a szövetség olyan kitételt szerepeltet, pontosabban szerepeltetett - ám időközben megváltoztatott, nem közismert módon -, miszerint az aktuális helyzet szerint az alapszakasz elsőségét megszerző Miskolci Acél Tigriseket kellene bajnoknak tekinteni, a valóságban a kiírás egy másik értelmezési lehetőségének (azaz az említett későbbi döntésnek) megfelelően a versenysorozat folytatódik. Rájátszást tartanak, ami elődöntőkből és döntőből áll. Előbbieket ezen a hétvégén rendezték, rendezik. (Utóbbit pedig a jövő szombaton, a fővárosban.) A most szombati elődöntő úgy alakult, hogy a bajnokság eddigi szakaszában kiérdemelt esélyesség dacára a miskolci-nyíregyházi csapat nem jut az említett fináléba, ergó mégsem lesz bajnok idén.

Miskolc Acél Tigrisek - Fejér Junior   20-43 (7-13, 7-10, 6-7, 0-13)
2010. november 6., Miskolc
Hazai pontszerzők: Makai Ádám (2 futott TD), Lakatos Bence (futott TD), Kékedi Krisztián (2 extra-pontrúgás). A védelemből Plósz Imre egy interceptiont szerzett.
A másik elődöntőn (november 7.): Budapest Cowboys Junior - Budapest Titans Junior   13-6
UPDATE: a november 14-i fővárosi fináléban Budapest Cowboys Junior - Fejér Junior   20-0

Első negyed, a miskolci mérkőzést a fehérvári-újvárosi vegyes kezdte. Hosszú drive-ot vezetnek, nem is az egyetlent e műfajból, sok biztos futójátékkal megállíthatatlanul haladnak előre, végül 1 yardról, ha csak negyedikre is, de touchdown, így a hazaiak számára hidegzuhannyal felérő módon 0-7-tel indul a derbi.
Annál inkább, mivel az ellentámadás 3rd and out... punt, ismét a vendégek jönnek, 30-ról. S ha jönnek, be is érnek, szélső futással újabb TD és 0-13.
A folytatás biztatóbb, noha a visszahordás maga a legkevésbé sem az: saját 20-on belülről azonban Makai Ádám RB szépen kitör, elrobog a jobboldalon, a pluszponttal együtt 7-13.

Második negyed, a Fejér Junior drive-ja pont olyan, mint az elsőben, csak most field goalra elég, s összességében 7-16 arányú vendégvezetésre. Ez csak romlik miskolci szempontnól, miután a kickoffot fumble formájában adják vissza, amiből a rivális hamar további 6+1 pontot csinál, 7-23. A helyzet igencsak hasonlít az egy héttel korábbihoz...
Megint az Acéltigrisek próbálkozhatnak, és megint fumble-re adják az esélyt. Igaz, kisvártatva Plósz Imre interception formájában visszaveszi a labdát. És így következhet a közönség által várt felzárkózás - lásd összevetés hasonló lefolyású a Jászberény-meccsel -, amit Lakatos Bence reverse futása alapoz meg (kábé 2 yardnál viszik csak le), onnan már Makai Ádám futása TD-t eredményez, 14-23. A félidőbeli állás ha nem is a remélt, de kínálja a sanszot a fordításra - lásd megint csak a múlt heti második játékrészt.

Harmadik negyed, ami most mást hoz, mint akkor. Bár úgy tűnik, a történelem akár ismételheti is önmagát: red zone szituációban a Fejér megyeiek erőfutásra rendezkednek be, ehhez képest újfent reverse a már ismert főszereplővel, ami után (elrontva egy fake extrarúgást) 20-23.
Mielőtt felcsillanna a piros-ezüst mezesek és drukkereik szeme, az ellenattak egyből visszaállítja a tízpontos különbséget, a félpályás TD-vel 20-30. Ám erre is volna válasz, csakhogy az ugyancsak méretes (passzolt) touchdownt a bírók a snap előtti hiba miatt visszafújják. Ez lehet az a pillanat, amikor az előzetesen magát fél lábbal már a döntőben érző miskolci-nyírségi közös csapat lélekben megtörik. Az esélyesség most túlzott tehernek bizonyul...

Negyedik negyed, a Fejér Junior kap az alkalmon, futott TD és 20-37. Az Acéltigrisek a maguk támadássorozatával a red zone-ig araszolnak, ott fogy el a tudomány: passz, interception, és ebből is a vendégek növelik előnyüket, 20-43.

Ezzel a Miskolci Acél Tigrisek gárdája az alapszakasz önmagában is szépnek, sőt, bravúrosnak tekinthető szereplését nem tudta megfejelni, noha mind az egyesületen belül, mind talán az amerikaifutball szélesebb hazai berkeiben ezek után már finálét vártak tőlük. Maradt az elődöntős fellépés mint ide csúcs, a tanulságok, a "jókor jött pofon", ahogy mondani szokás, és a sosem szűnő esély a továbbfejlődésre. Elvégre, minden remény szerint, juniorbajnokság lesz jövőre is. Miskolci juniorokkal - akár a nyíregyházi játékostársakkal együtt, akár már őket is ellenfélként köszöntve.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs