Az ezüstös kis-Tigrisek (is) megacélozzák magukat

Elsőosztályú bajnokin döntőn szerepelhettek a nyíregyházi juniorkeretból azok, akik már a felnőttek között is játéklehetőséget kapnak, s bár a Tigers a múlt szombati fővárosi döntőn alulmaradt a helyi Wolvesszal szemben, az utánpótláskorú nyírségi focistáknak még megvan minden esélyük, hogy aranyéremmel zárják az idei szezont. Méghozzá a miskolci juniorokkal alkotott közös csapat révén, a 18 év alattiak most folyó versenysorozatában.
Mint ismeretes, a két város klubjai együttesen indították el 2010 őszén fiataljaikat, Miskolci Acél Tigrisek néven, s a gárda máris gazdagabb egy valódi, és egy zöld asztalnál kapott győzelemmel. A pontkülönbség imponáló, 90-0 "ide". Ám a fenti említett felnőtt bajnoki elfoglaltságok miatt a "csíkosbundájúak" még nem szerepeltek az Acéltigrisek mezében; erre most nyílik alkalom, az idei harmadik megmérettetésen. A helyszín Szolnok - a pálya Jászberényben van! -, az ellenfél a Sparks (Soldiers-junior) csapata. A vasárnapi (október 24.) összecsapásra ezen a héten is közös miskolci gyakorlással készülnek a srácok.

(UPDATE: A Minap hetilap online hírportáljának riportja a szerdai közös edzésről: Lendületben az Acéltigrisek - Juhász Ákos fotósorozatával)
(UPDATE2: a városi tévé, a MiTV riportja az október 26-i Sportpercek című adásban.)

Egy pontosítás a vasárnapot illetően: tehát a rendező fél a Szolnok, de a mérkőzést a közeli Jászberényben rendezik, az úgynevezett Hűtős pályán. (A Soldiers és a Wolverines közötti jó kapcsolatot jelzi, hogy tavaly, ugyebár, ők is közös juniorcsapatot indítottak; idén külön-külön versenyeznek.) Az aznapi program kettős, déli 12-kor a jászberényi ifik meccselnek az Egerrel, és 3 órától jön a Sparks - Acéltigrisek derbi.

Mióta legutóbb beszámoltunk a juniorbajnokság állásáról, két újabb eredmény született:
Budapest Cowboys - Győr Sharks 42-20
Eger Heroes - Budapest Titans 0-48

A liga honlapja az alábbi táblázatban mutatja a pillanatnyi helyzetet (győzelem, vereség, pontarány):
Budapest Cowboys Junior   4   0   187:52
Fejér Junior   3   0   71:13
Miskolci Acél Tigrisek   2   0   90:0
Budapest Titans Junior   2   1   102:87
Jászberényi Wolverines Junior   1   1   47:37
Szolnok Sparks Junior   1   2   42:51
Győr Sharks Junior   1   3   86:89
Eger Heroes Junior   0   3   6:162
Debrecen Gladiators Junior   0   4   0:140
(A Debrecen kezdés előtt visszalépett, minden meccsét az ellenfelei kapták 35-0-val.)

Az Acéltigrisek mindazonáltal nagy menetelés elébe néznek a bajnoki elsőség megszerzése reményében. Ha minden jól megy, a következő egy hónapban gyakorlatilag hétről hétre pályára kell majd lépniük. Hiszen a most vasárnapi szolnoki utat a következő hétvégén a Jászberény fogadása követi, majd az elődöntő és a döntő következhet, szintén egy-egy hét különbséggel.
Ahogy Száraz Zsolt edző írta a játékosainak szánt biztató beszédébe (utalva az ismert amerikai mozira) a klub fórumán: "Minden héten háború..."
Idézzük tovább:
Ez a filmcím fejezi ki legjobban azt, hogy mi vár ránk az elkövetkező egy hónapban.
Lépjünk feljebb, "felejtsük el" az Eger elleni győzelmet és pontarányt, de ne felejtsük el a céljainkat.
Holnaptól 4 héten keresztül minden a mérkőzésekről fog szólni, minden a bajnokságról kell hogy szóljon. 4 hét, 4 mérkőzés, és hogy a végén elérjük céljainkat, a lehető legnagyobb létszámban és kellő elszántsággal jelenjetek meg az edzéseken.
Meg kell nyerni az alapszakaszt és utána a bajnokságot, amire minden esélyünk meg is van, azonban minden, a pályán elért eredmény a fejetekben és a szívetekben fog eldőlni.
Mindent tudtok, ami ahhoz szükséges, hogy győztesek legyetek, de a bajnoksághoz mindig kell egy kis plusz, ami kiemel benneteket a tömegből.
Keménynek kell lennünk, mint az acél, és harciasnak, mint a tigris!
Ezt a pluszt tegyük még hozzá az előttünk lévő edzéseken.
Egy hónap, és utána hátradőlhetünk, de addig is minden héten edzés és minden héten háború!
Hajrá, Acéltigrisek!

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs