Az NFL könyvet dedikálják pénteken Miskolcon

A Sport televízió ismert riportere, és szerkesztő kollégája most megjelent kötete az amerikai profi bajnokságról szól, annak múltjáról és jelenéről, sztárjairól és érdekességeiről. Mindarról, amit a hétvégente egymást követő magyar nyelvű közvetítésekben is láthatunk - és amit nem.
Faragó Richard és Gallai László ezekben a hetekben a kiadványt népszerűsítő körútra indul, amelynek első állomásaként a borsodi megyeszékhelyen dedikálják a kötetet. Ennek időpontja október 8., péntek délután 5 óra, helye pedig a Miskolc Plazában található alexandra könyváruház. Ára 7990 forint.
UPDATE: megvolt - fotó.

Nagy érdeklődés mellett zajlott az esemény. Az egy órán át zajló dedikálás első perceinél jelen volt a Steelers képviseletében Div. 2-es MVP játékosunk, Imricskó Péter RB is, hogy "reklámelemként" segítse az akciót, egyszersmind dekoratív fotótémát nyújtson a szerzőkkel karöltve a sajtó jelenlévő képviselői számára.

 

A kiadó Sztársport honlapján olvasható ajánlószöveg a következő:
A Sztársport újabb nagy dobása! Az NFL 90. születésnapja alkalmából kiadjuk a hazai piacon eddig egyedülálló, az első magyar nyelvű NFL című könyvet.
A könyv 2010. szeptember 17-én kerül a könyvesboltokba. Az NFL könyvet Faragó Richard és Gallai László írta, ez az első átfogó magyar nyelvű NFL könyv statisztikákkal, érdekességekkel. A könyvet megannyi színes fotó, érdekesség és sztori színesíti. Bemutatja az amerikai futball  tengerentúli és hazai múltját valamint jelenét. 400 oldalon közel 300 kép kerül bemutatásra. A könyv magyar nyelven íródott azoknak a magyaroknak, akik érdeklődnek az NFL iránt és szeretnének róla még többet tudni.
Faragó Richard pályája az MTV-nél indult a Telesport szerkesztőségében. 2004 októberétől a Sport TV munkatársa, évek óta ő közvetíti az NFL mérkőzéseit magyar nyelven, valamint az elmúlt négy évben a helyszínről, Amerikából tudósította a Super Bowl-döntőket. Az amerikai futball általa lett igazán ismert, hazai népszerűsítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Gallai László a Sport TV NFL közvetítéseinek szerkesztője. 2001-ben az NHL és Máté Pál hívására a Sport TV archívumában találta magát. Három évvel később, a Sport 2 indulása, és az NFL küzdelmeinek műsorra tűzése miatt a szerkesztők közé került.


 

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs