A csoportelsőség sem utolsó szempont

Ismertek a vélemények, melyek szerint az egész magyar amerikaifoci-bajnokság két legjobb irányítója történetesen a másodosztályban található... Nyíregyházán és Miskolcon. Márpedig az ukrán, illetve amerikai származású quaterbackek klubjai, e két csapat vív rangadót szombaton a Divízió II. Keleti csoportjában: tét a csoportelsőség.
(A Borsod Online részére készült beharangozó cikk.)

Kevesen gondolták volna, hogy egy év elteltével idáig fejlődnek a miskolciak, amikor tavaly a diósgyőri stadionban fogadták az akkor még „osztálykülönbségnyivel” erősebbnek számító nyírségieket (Steelers – Tigers 7-48). Mára a Tigrisek nem lettek gyengébbek, ám az Acélosok alaposan megerősödtek – igaz, az előzetes esélylatolgatás azért még így is bőven nyíregyházi győzelmet vetít előre. S ha a szombaton délután 3 órára a szomszédos megyébe látogató Miskolc Steelers gárdája ezúttal alul is maradna, az idény második veresége sem veszélyeztetné a rájátszásba jutást, minthogy az a máig begyűjtött három győzelem nyomán immár biztos. A hétvége tétje tehát „csak” az, hogy a playoff tekintetében a jobb vagy a gyengébb pozíciót szerzi-e meg a Keleti divízió első vagy második helye révén a Miskolc, azaz a Nyugati csoportból kivel (és hol) kell megmérkőznie júliusban a döntőért.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs