Kitört a vakáció, ám zajlik az őszi készülődés

Múlt pénteken hivatalosan lezárult a 2010-es tavaszi, vagy más szóval felnőtt bajnoki idény. Az elsőség megünneplésén túl van a csapat, a vezetés pedig azon dolgozik, hogy a 2011-es szezonra irányuló felkészülést hogyan tegye optimálissá. Őszi edzőmeccsek, vagy inkább jövő év elejiek? Aréna-kupákon való részvétel a november-február közötti téli időszakban? És mindez hogyan harmonizál, avagy ütközik a most őszre tervezett juniorbajnoki szerepléssel? Nehéz kérdések, annál is inkább, hiszen utóbbi versenysorozatról egyelőre konkrétumot nem tudni - szeptember és november között hány meccs, hány foglalt hétvége -, ráadásul ami egyik oldalról örvendetes, nevezetesen hogy ebben az esztendőben egész sor fiatalt épített be az edzői stáb a nagyok keretébe, a másik oldalról nehézség: nehéz jelen pillanatban élesen különválasztható felnőtt és utánpótlás csapatról beszélni. Márpedig úgy lehet "egyszerre" juniorbajnokikat és edzőmérkőzéseket játszani...
Amire előbbit illeti, lehet hogy a szakmailag sem teljesen egyértelmű célkitűzés - legalábbis vannak érvek mellette, ellene egyaránt - idejekorán meghiúsul. Jelen állás szerint az egyesület akkor tudja vállalni a 18 év alattiak versenysorozatára szóló nevezést, majd a versenyeztetés biztosítását, ha maguk az érintettek, a játékosok (illetve, korukra tekintettel: szüleik, családjuk) a korábbinál nagyobb arányban veszik ki a részüket a költségek fedezéséből. Külön-külön is százezres tételek ugyanis a nevezés, az utaztatás, a hazai meccsek rendezése, mentővel, egyebekkel. A klub gazdálkodásában pedig értelemszerűen a prioritást az "egyes" számú gárda, tehát a Miskolc Steelers nevet viselő felnőtt keret fenntartása jelenti; ne feledjük, mostantól már egy jóval nagyobb kihívásokat jelentő első osztályú - 2011-es - évadra kell készülni, a szó minden értelmében, azaz nem csak sportszakmailag, de gazdaságilag is.


Ahogy írtuk, múlt pénteken csapatgyűlés volt a szokásos edzésidőpontban a rendőriskolai pályán. Száraz Zsolt edző és segítő, Szegedi Máté itt ismertették a fentieket a játékosokkal, mindenekelőtt az ifik előtt vázolva fel a döntési helyzetet. Napokon belül eldől, lesz-e tehát idén juniorbajnoki szereplés vagy sem. (Mint emlékezetes, a tavalyi volt e nemben az első, a srácok ügyesen helytálltak rutinosabb ellenfelekkel szemben is.) A felnőtt csapatnak közben már adódott lehetősége akár szeptemberi edzőmeccsre is, kérdéses ennek a kihívásnak az elfogadása. Szó van további fellépési, gyakorlási alkalmak megragadásáról is, beleértve akár az év végén esedékes szolnoki Aréna-kupát.

Az előző esztendő nyarának végén három napot töltöttek a Bükkben az akkor első bajnokságukra készülő juniorok, ami hasznosnak is bizonyult Az előző esztendő nyarának végén három napot töltöttek a Bükkben az akkor első bajnokságukra készülő juniorok, ami hasznosnak is bizonyult

Akárhogy is alakul, a tréningek sora a tervek szerint augusztus 16-val indul újra. Hangsúlyozott célkitűzés, hogy az edzéslátogatottságot tovább javítsák a steelersesek, mondván, anélkül nemigen lesz számottevő esély a magasabb osztályban. Van szándék újabb utánpótlás-korosztályok toborzására, valamint olyan akciókra, mint amelyek a legutóbbi télen hoztak friss erőket - akár idősebb, azonnal bevethető focistákat - a csapathoz.
A fenti fontos időpontot mindenképp megelőzi majd egy július 25-i dátum, amikor egy egyetemi rendezvényen tart bemutatót a Steelers, ha minden igaz, tévéfelvétellel övezve.
Időben továbblépve a következő jelentő esemény a 2009 után immár hagyományosnak is nevezhető junior-edzőtábor Bükkszentkereszten, igaz, ennek a megrendezhetősége is a már taglalt dilemmák alakulásától függ; ha lesz, akkor augusztus utolsó hétvégéjére időzítik. Ennél biztosabbnak tekinthető - hiszen a jelentkezés már lezárult -, hogy legalább féltucatnyi miskolci ifi vesz részt a szövetség, azaz a MAFSZ által szervezett Balaton-parti edzőtáborban, még júliusban.

edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu):

Hétfő-szerda-péntek du. 5-től 8-ig (junior: hétfő-szerda; utánpótlás: hétfő-szerda 4 óra)
Augusztus 16-ig nyári szünet!

A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

bajnokság

2010, Divízió II


Steelers
W

6
L

0
point

206:59
Enthroners 4
2
169:34
Raptors 4
2
95:55
Eagles 3
3
105:91
Mustangs 3
3
79:123
Cowboys 2 1
5
86:197
Wolves 2 0
6 31:214

mérkőzések

2010, Divízió II programja

4.4. Miskolc Steelers - Békéscsaba Raptors 27-0

4.17 Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 19-21

5.2. Miskolc Steelers - Budapest Cowboys 2. 44-21

5.22. Tata Mustangs - Miskolc Steelers 0-34

5.29. Budapest Eagles - Miskolc Steelers 19-28

6.13. Miskolc Steelers Budapest Wolves 2. 52-0

A miskolci mérkőzések helyszíne a népkerti (salakmotoros) Volán-pálya.

2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs