Ha hétfő, akkor médiaszereplés

Benne vagyunk a sajtóforgatagban! Lám, közeleg a bajnoki kezdés. Ám sok minden csak véletlen egybeesésnek köszönhető.
Az Észak-Magyarország címlapján a hét első reggelén épp cheerleadereink fotója köszöntötte a megyei napilap olvasóit - a lányok a Pixys táncstúdió égisze alatt szerepeltek ugyanis a vasárnapi Fittségi Sportnapon a miskolci sportcsarnokban, s az eseményről beszámolandó a másnapi újság szerkesztője az ő látványukat ítélte legmegfelelőbbnek, azaz legvonzóbbnak.
Ugyancsak dekoratív eleme volt, pontosabban lehetett volna - ha az időjárás nem szól közbe - a pompomlányok és néhány Steelers-játékos felbukkanása táncruhában, illetve mezben a Centrum (Skála) áruház előtt. Azonban váratlanul hűvösre sikeredett a hétfő délelőtt, így csapatunk képviselői, mintegy tuatnyian, "civilben" agitálták a nagyérdeműt, s reklámozták számukra a következő hétvégén esedékes fellépésüket. Mármint az április 4-i futballmérkőzést. Az apropót, mint korábban utaltunk rá, az egyik népszerű kereskedelmi rádiós műsor miskolci vendégeskedése adta, annak népszerű műsorvezetőit hallgatni-csodálni gyűltek össze sokszázan ezekben az órákban a Széchenyi-Szentpáli utcák kereszteződésénél. Köztük osztogattunk szórólapokat, kihasználva a nem mindennapi tömeget és a járókelők, álldogálók szokottnál nagyobb nyitottságát az információkra.
Ja, és készítettünk egy közös fotót is klubunk egyik támogatója, az MVK szintén jelen lévő különleges buszával. Kattintás után.




(Az Észak-Magyarország 2010. március 29-i címlapfotója)
 
Update: Kaptunk az önkormányzati hetilap, a Minap honlapján is némi megjelenést:

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs