„Az év legnagyobb összecsapása” - Jászberényben (plusz Pesten is)

Nem arra gondolunk, hogy esetleg annak idején a néhai szépemlékű fridzsidergyárban a hűtőgépeket kontár munkával készítették volna - hanem a Wolverines részéről idéztünk egy megállapítást. A jászberényiek most szombaton a Steelerst fogadják, úgynevezett wild card mérkőzés keretében; ők az idén tavaszi harmadosztályú bajnokság döntős helyezésével (a feljutásért vívott fináléban alulmaradtak), a Steelers a Divízió 2-ben elért pozíciójával kvalifikálta magát erre az „utószezoni” derbire.
A meccs időpontja majd' fél éven át húzódott, tolódott, erről korábban többször polemizáltunk, most csak visszaolvasásra biztatnák olvasóinkat, akiket a háttér érdekel (több korábbi cikk linkjével):
Jön a helyosztó - mert már ideje „jönnie”

Jászberény Wolverines - Miskolc Steelers
Időpont: november 7.
Kickoff: 13:00
Helyszín: Jászberény, Goranc Ignác sétány 5. (Lehel-pálya)

A magunk részéről egyéb beharangozót most nem fűznénk a fejleményhez, holnap „minden kiderül”, avagy elválik; ellenben kedvcsinálónak idézzük néhány focis weboldal előzetes cikkét, köztük a fenti mondat forrását, a rivális honlapjának írását is.

Nem sok szót vesztegetnek a szombati wild card meccsre a jászberényi honlapon... mindössze egy banner utal rá, amelyen a vendégcsapat (otthonának) nevét sem sikerült helyesen írni, sajnos Nem sok szót vesztegetnek a szombati wild card meccsre a jászberényi honlapon... mindössze egy banner utal rá, amelyen a vendégcsapat (otthonának) nevét sem sikerült helyesen írni, sajnos

freeweb.hu/wolverines: Döntőben a JNSZ Juniors!
(...) A Jászberény Wolverines felnőtt gárdájára is szintén egy nagy csata vár. A tét nem kisebb, mint hogy a jövő évben ki melyik osztályban folytatja majd a szereplést. A Wolverines kiharcolta magának az osztályozó mérkőzés jogát, azzal, hogy az I. Duna Bowl (Div. III.) második helyezettje lett. A kihívott fél a Miskolc Steelers gárdája, akik a Div. II-ben az utolsó előtti helyezést érték el. A mérkőzésnek Jászberény fog otthont adni 2009. november 7-én, 13:00-kor, a helyszín a jól megszokott Hütős pálya, az állatkert mellett. A mérkőzésre a belépés, mint mindig, díjtalan, a helyszínen büfé üzemel. Várunk mindenkit szeretettel, az év legnagyobb összecsapására!

mafl.hu: A döntő árnyékában
A hétvégén az V. Hungarian Bowl mellett másik két mérkőzést is rendeznek, szombaton és vasárnap is egyet, és ezeknek is komoly a tétje, még ha nem is akkora, mint a döntőnek.
Szombaton a döntővel pontosan egy időben játssza le a Jászberény Wolverines és a Miskolc Steelers csapata azt a helyosztó mérkőzést, mely dönt, hogy a két alakulat közül melyik folytathatja majd a másodosztályban a szereplést 2010-ben. A kihívás jogát a Wolverines azzal érte el, hogy a második helyen végzett a 2009-es harmadosztályban (az első Újbuda Rebels alanyi jogon feljutott a Budapest Cowboys II. helyére).

meg1yard.blog.hu: Hétvégi program
A hétvégén nem csak az V. Hungarian Bowl kerül megrendezésre, de további két fontos mérkőzést is lesz itthon. A Jászberény és a Miskolc dönti el egymás között, hogy jövőre ki szerepelhet a másodosztályban, illetve a Győr Sharks és a Wolves utánpótlás csapata játszik elődöntőt. Hogy előbbit miért egy időben rendezik a Div I döntővel, nem tudjuk megmagyarázni, érthetetlen.

Ami a záró mondatot illeti: mi sem értjük. És ha csak ez volna a történetben az egyetlen momentum, amit nem értünk...

Mindazonáltal, mint a fentiek is utaltak már rá, az amerikaifutball iránt érdeklődők nem csak, vagyis nem feltétlenül Jászberény és Miskolc felé fordítják majd e hétvégén a figyelmüket. Az említett nagydöntő, az elsőosztályú bajnokság fináléja szintén ezen a napon zajlik, de a fővárosban, és pontosan ugyanakkor:
November 7., BVSC-pálya (XIV. ker., Szőnyi út 2.), du. 1 óra
Győr Sharks - Budapest Wolves


mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs