Steelers Junior - Jász-Nagykun-Szolnok Junior 19-29

Lezárult ezzel a mérkőzéssel a borsodi klub utánpótláscsapatának első bajnoki szezonja; a papíron elért győzelem és a két idegenbeli vereség után az egyetlen hazai pályás meccsen sem lett meg a valódi győzelem; talán most érdemelte volna meg legjobban a gárda, és az őket biztató legalább félszáz hazai néző.
Ezzel a juniorbajnoki alapszakasz küzdelmei a Steelers számára lezárultak (rájátszásba jutás nélkül). Folytatás jövőre.
Hamarosan a találkozó részleteiről is beszámolunk.

Egyelőre álljon itt a találkozó pontszerzéseinek statisztikája.
Az első negyedben nem született találat egyik oldalon sem.
A másodikban a hazaiak először Lakatos Bence jobb oldali, egy legalább 30 yardos passzt követő mintegy félpályás hosszú futásával szereztek touchdownt, majd hasonló ismétlődött, rövidebb verzióban, a bal oldalon, megintcsak a legeredményesebb - ez a felnőtt keretben játszóként is elmondható róla! - elkapó főszereplésével. Előbbi esetben egyébként az „extra” kimaradt, másodikra viszon Vaszily László révén meglett a plusz egy pont is. (13-0)
Kevéssel a félidő vége előtt szépített a vendégcsapat, passzolt TD-vel. (13-7)
A harmadik játékrészben érte utol riválisát a Szolnok - Jászberény „vegyes”, a védelmet megkerülő irányítójuk ügyes futásával.
Majd ezt megismételve már vezettek is, hogy a negyedik negyedre egyértelmű váljon a végső győztes kiléte, ehhez még egy fake reverse-szerű akciót kellett sikeresen „eladnia” az alföldi offense-nek. Utóbbi két alkalomnál a passzolt dupla extrapont is összejött nekik.
A vigasztalást azt jelenthette a 2009-es idény utolsó perceit játszó Steelers Junior számára, hogy a másik oldalról sem maradt el a szépítés, ha már az egyenlítésre esetükben nem is volt sansz és elegendő idő ezen az ellentétes félidőket produkáló találkozón. Ismét Lakatos Bencét találta meg quarterbackje egy jó átadással, s amikor áthaladt a labdával a gólvonalon, beállította a 19-29-es végeredményt.
A Royal Magazin képsorozatának nyitófotóján elöl Farkas Máté és Szabó Feri látható; itt még nyilván több okuk volt a mosolygásra... A Royal Magazin képsorozatának nyitófotóján elöl Farkas Máté és Szabó Feri látható; itt még nyilván több okuk volt a mosolygásra...

Kint járt a mérkőzésen a Royal Magazin főszerkesztője, Orosz B. Erika - aki tavasszal riportot írt lapjába az általa bevallottan addig egyáltalán nem ismert sportról egy Steelers-edzés apropóján -  fotózott is; képei a Végre itthon játszhattak a Steelers juniorjai cím alatt tekinthetők meg a lap online kiadásában.

mérkőzések

2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - PANNON BOWL
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22



--------------------------------
2020 Divízió II bajnokság,
alapszakasz:

október 11.:
Győr Sharks - Miskolc Steelers 36-22

október 20.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves II 0-20

november 8.:
DEAC Gladiators - Miskolc Steelers 7-28

ELŐDÖNTŐ, november 15.:
Miskolc Steelers - NBA Crushers 30-34

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Miskolc AFT
5
0
209:41
DEAC Gladiators
4
1
116:101
Dabas Sparks
2
3
76:91
Eger Heroes
0
5
84:197



:



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs