„Bennem dobog a Steelers-szív”

Jocó (#33), csapatunk fiatal running backje szükségét érezte, hogy az alapszakaszi zárómeccs előtt papírra vesse érzéseit, gondolatait; és milyen jól tette! Újoncként még maga a sport, az amerikaifutball, a Steelershez tartozás is mindennapos örömet okoz neki - nem mintha később ennek az örömnek szükségszerűen el kellene múlnia -, s mindenerről a társainak szóló levél formájában papírra vetett mondatai kiválóan alkalmasknak bizonyultak arra, hogy a sorsdöntő dunaújvárosi meccsre utazó gárdába lelket öntsenek. Fel is olvasták még odafelé a buszon, s álljon itt írásban is, az utókorra hagyva „kordokumentumként”:

Sziasztok!
A mai edzésen azt kértétek, hogy mindenki írja le röviden, mit jelent neki a dunaújvárosi mérkőzés. Nem ígérem, hogy rövid lesz, de arról is fogok írni.
Világéletemben sportoltam, nagyon fontos része az életemnek a sport. Soha nem volt olyan időszak, hogy ne sportoltam volna. Úgy gondolom, hogy ember nagyon sok sportot csinálhat jól, de kevés olyan sport van, ami megadja számára azt az érzést, amit már biztos ti is éreztetek, és amit nem egyszerű elírni vagy megfogalmazni. Nekem idáig egyetlen egy ilyen sport volt; nem számít, hogy mi az. A lényeg, hogy már nagyon régóta nem találtam olyan sportot, amiben önmagam lehetek, ami megadta azt a bizonyos érzést.
Három hónapja élvezem a társaságotokat, elvesztettem miattatok két maradandó fogamat, megrepedt a medencecsontom, nem hagytatok számtalanszor zuhanyozni normálisan... de mégis jó.
Nagy hamar befogadtatok, amit nagyon köszönök, sokan segítettetek a tanácsaitokkal elméletben és gyakorlatban, amit szintén köszönök. Megmutattátok, hogy milyen az amerikaifutball, hogy több ez, mint sport, és több, mint egyszerű csapatjáték.
Nem a sportnak magának, hanem nektek köszönhetem, hogy a sporton keresztül átélhetem újra és újra ezt az érzést. Az edzéseken, a meccseken... igaz, meccsen még nem volt szerencsém szerepelni, de ott voltam veletek - és jó volt.
Nemsokára elutazom külföldre, ami lehetetlenné teszi, hogy továbbra is a kedvenc amerikaifutball-csapatomhoz tartozzak, hozzátok, de a dunaújvárosi meccs számomra most mindent jelent. Nem tudom, mennyi időre, e az biztos, hogy ezen a meccsen én még megköszönhetem a játékommal nektek mindazt, amit leírtam idáig. Ha annyit mondok, „köszönöm”, az, úgy érzem, nem elég, nem méltó hála mindazért, amit tőletek kaptam.
Tudom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy igazi futó legyek, de szeretném nektek bebizonyítani, hogy bennem is dobog a Steelers-szív, és ha ott leszek a pályán, senki nem gátolhat meg ebben... Hajrá, Steelers!

Jocó levele
rövid válaszok montázs 1.
rövid válaszok montázs 2.